Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fényárban a Kossuth tér

| 2009. 11. 29. | 18:43:56
Debrecen – Advent első vasárnapjának tiszteletére Debrecenben felkapcsolták a díszkivilágítást a Kossuth téren. A belvárosban több ezren voltak.
Fényárban a Kossuth tér
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mint minden évben, ezúttal is díszkivilágítás teszi hangulatosabbá Debrecen belvárosát. Az izzókat, vezetékeket már október végén elkezdték a szakemberek felszerelni, hogy aztán november utolsó vasárnapján kigyulladhassanak a fények. A díszkivilágítás a Nagytemplomtól tart a Széchenyi utcáig, a villamosvonal feletti díszek pedi egészen a Nagyállomásig tartanak.

A fontosabb, patináns Piac utcai épületek külön megvilágítása mellett 150 fára kerül ünnepi fény, melyről körülbelül 180.000 égő gondoskodik. A 2009-es debreceni karácsonyi díszkivilágítás összköltsége közel 7 millió forint. 

„Advent fény a sötétségben” – mondta Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, míg Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Katolikus Egyházmegye püspöke advent első vasárnapján azt hangsúlyozta: „minél nagyobb a sötétség, annál jobban szükség van arra a fényre, amely Jézus Krisztus születésével jött e világra” 

„Lehet, hogy az idén szegényebb lesz a karácsony, mint máskor, de ha megvan köztünk a szeretet, együtt örülünk környezetünkkel, az megkönnyíti a nehézségek elviselését.” – mondta Kósa Lajos Debrecen polgármester az ünnepségen. 

A programot a Vox Iuventutis gyermekkórus műsora zárta. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Elektromobilitás: muszáj lesz visszaereszkedni a földre
Kérdés, hogy ki dönt az irányról most, amikor fordulóponthoz érkeztünk, hangzott el a Debrecen Drive-on.
Két magyar bor is Trófea-díjat nyert a világ egyik legnagyobb versenyén
Több ezer bort neveztek a világ minden tájáról.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
Gyermeknap a Zsuzsival
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.