Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Feltörtek: képernyőn az Abrakazabra!

| 2010. 08. 28. | 16:41:52
Debrecen – Szombaton tűzi műsorára a Duna Televízió a Duna Gála című koncertturné első adását – a zenés rendezvénysorozat állandó kísérőzenekara a debreceni Abrakazabra. (Duna TV, augusztus 28., 19 óra)
Feltörtek: képernyőn az Abrakazabra!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Helyben a legnépszerűbb partizenekarnak számít az idén 11 éves Abrakazabra. Az együttes mindamellett, hogy színvonalas debreceni eseményeken, bálokon szolgáltatja a könnyed talpalávalót, az utóbbi időben – többek között – olyan elismert előadókkal dolgozik együtt, mint Kovács Kati, Komár László, D. Nagy Lajos, Szolnoki Péter, Auth Csilla, Zsédenyi Adrienn, továbbá ők a Charlie-Somló-Demjén koncert közreműködői, de zenélnek a fiatalabb korosztályból a megasztáros Tóth Verának és Tóth Gabinak is.

Erdélybe is eljutnak

A kivétel nélkül képzett zenészekből álló 7 tagú formáció augusztus 28-tól kerül a Duna Televízió képernyőjére a közszolgálati csatorna Duna Gála című produkciójának állandó kísérőzenekaraként. A Duna Gála május közepén indult nagyszabású zenei turnéra; első állomása Miskolc volt. A koncertsorozat a jövőben erdélyi és magyarországi helyszínek érintésével, sztárvendégekkel várja az érdeklődőket. A házigazda Tamás Gábor.


Abrakazabra
 

A műsor havonta egyszer, a hónap utolsó szombatján jelentkezik a nemzet televíziójában.

További helyszínek:
2010. szeptember 18.: Budapest -Nemzeti Múzeum kertje
2010. november 26.: Nagyszeben
2010. november 27.: Kolozsvár

Fellépők: Tóth Gabi, Demjén Ferenc, Első emelet, Majsai Gábor, Auth Csilla, Tóth Vera, Kovács Kati, Komár László, Koós Réka, Somló Tamás, Charlie, Homonyik Sándor, Apostol.

BCSH


.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Panelprogram: még jobban járhatnak a pályázók
Panelprogram: még jobban járhatnak a pályázók
A felújítások elhúzódnak, ezért a debreceni közgyűlés módosíthat egyes határidőket.
Terelőútvonalon a szepesi buszjárat
Terelőútvonalon a szepesi buszjárat
Még építik a közműveket.
Kitüntették a debreceni főügyészt
Kitüntették a debreceni főügyészt
Március 15. alkalmából kapta az elismerést.
Akadálypálya a debreceni lakótelepen?
Akadálypálya a debreceni lakótelepen?
A sportolási lehetőségeket bővítenék.
Oszlopnak ütközött egy autó a Nagyerdőn
Oszlopnak ütközött egy autó a Nagyerdőn
Mentő is érkezett a debreceni balesethez.
Gyalogosgázolás Debrecenben
Gyalogosgázolás Debrecenben
Az István úton történt a baleset.
Frontális karambol a 33-ason, Debrecennél
Frontális karambol a 33-ason, Debrecennél
A balesethez mentőhelikopter is érkezett.
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Debrecen polgármestere káoszra figyelmeztet
Papp László óv az „értékrend nélküli szélkakasoktól”.
Debrecenben fáklyafénnyel tisztelegtek a hősök előtt
Debrecenben fáklyafénnyel tisztelegtek a hősök előtt
Ünnepi műsort láthattak az érdeklődők.
Papp László: Erre nincs mentség!
Papp László: Erre nincs mentség!
A debreceni városvezető szerint Tárkányi Zsoltnak távoznia kell a közéletből.
Piacra dobták a debreceni palotát
Piacra dobták a debreceni palotát
A MÁV még az országgyűlési választások előtt megválna a Piac utcai épülettől.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Távozik a német élvonalbeli csapattól a volt lokista
Távozik a német élvonalbeli csapattól a volt lokista
A volt debreceni játékos eddig 16 mérkőzésen 59 gólt szerzett.
Hirdetés
Hirdetés
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Elhunyt az Antall-kormány minisztere
Magyarország „első szabadon választott” közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere volt.
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
A Debreceni Egyetem is beszáll a bunyóba
19 ország 243 sportolója vesz részt a 2026-os Bocskain.
Egyik baleset a másik után Téglásnál
Egyik baleset a másik után Téglásnál
Egy korábbi karambol miatt megálló autóba rohantak bele hátulról.
Gazdaság
Hajdúszováton a beruházások befejezésének éve az idei
A település hosszabb távon a helyi munkahelyteremtésben is előrelépne.
Piacra dobták a debreceni palotát
A MÁV még az országgyűlési választások előtt megválna a Piac utcai épülettől.
Költsön okosan: mérlegeljen a vásárlás előtt!
A fogyasztóvédők a tudatosságra hívják fel a figyelmet.
Ellenőrizze az szja-bevallási tervezetét!
Néhány kattintással jóváhagyható.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Országosan várják azokat, akik komolyan gondolják a karrierjüket.
Megújul az út Hadház és Sámson között
Megújul az út Hadház és Sámson között
Csaknem 9 kilométeren dolgoznak. +Videó
Nyílt nap a Debreceni Vízműnél
Nyílt nap a Debreceni Vízműnél
Az érdeklődők a kulisszák mögé is betekinthetnek.
Hirdetés