Fél évet csúszik a csatornázás

Tavaly ősszel írák alá azt a szerződést, amiben rögzítik, az OVIVO Magyarország Zrt. végzi a Debrecen egyesített rendszerű csatorna szétválasztását. Patai Lajos projektvezető úgy tájékoztatott, az idei év első félévének szokatlan időjárási viszonyai hátráltatták a folyamatos munkavégzést, így a tervezett 2010. november 26-i teljesítési határidőre a kivitelező nem tudta befejezni a kivitelezést.

A haladást nehezítették továbbá az építési helyszínen felbukkanó régészeti leletek is, amit ugyebár fel kell tárni. Mindezek fényében a kivitelező az előre nem látható okok miatt 2011. május 31. teljesítési véghatáridőre vállalta a csatornahálózat kivitelezésének a befejezését.
Kitolták a próbaüzemet
A fenti megállapodás alapján a Keviép-Euroaszfalt Konzorcium végzi A debreceni szennyvíztisztító telep korszerűsítésének és bővítését. A Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség időközben szükségesnek tartotta, hogy a próbaüzem minden időjárási körülmények között, a téli üzemmódban is igazolja, hogy a bővített-fejlesztett tisztítótelep megfelelő minőséggel képes megtisztítani Debrecen város és térségéből, a hálózatbővítések után a tisztítótelepre érkező szennyvízmennyiséget, emiatt a folyamatban lévő próbaüzem lezárásához nem járult hozzá. A próbaüzem így 2011. április 15-ig tart.

















































