Díjazták őket, ők pedig kiállítanak Debrecenben

A megnyitón köszöntőt mond Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere, a kiállítást megnyitja Kónya Ábel képzőművész. Közreműködnek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. Az alkotások szeptember 30-ig tekinthetők meg hétköznapokon 10-től 18 óráig, szombatonként 9-től 13 óráig (vasárnap, hétfő szünnap) a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában (Debrecen, Batthyány u. 24.).
Amit a művészekről tudni kell: Tolvaj Panna 1974-ben született Kisvárdán és ott végezte általános és középiskolai tanulmányait. Ezt követően 1997-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán szerzett diplomát, majd 2000-ben a Debreceni Egyetem földrajz szakát is elvégezte. Kezdeti sikereit a fotózás hozta meg. 2007 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. Az utóbbi években alakította ki egyéni színvilágú festészetét, műveit csoportos és egyéni kiállításokon mutatja be. 2008-ban a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat érdemelte ki, 2009-ben pedig FreshART-díjas lett.
Tarasie Daniel Iosif Bihar megyei Belényesen született, 1975. február 2-án, de a gyermekkorát Vaskohszikláson töltötte. Egészen kisgyermek korától érdekelte a rajz, játszóidejének nagy részét alkotással töltötte.
Az óvodát és az általános iskolát Vaskohszikláson végezte, majd középiskolai tanulmányait Nagyváradon, a Művészeti Líceumban folytatta. Ebben az időszakban ismerkedett meg Brâncusi munkáival, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá, és munkásságának első lépéseit is ez határozta meg. A későbbiekben a nagyváradi Képzőművészeti Egyetemen tanult szobrászatot. I. Mihele és C.T. Durgheu tanárok segítségével megismerkedett a hagyományos szobrászattal, amely megkönnyítette később a szülővárosában, Vaskohszikláson felállított Avram Iancu mellszobor elkészítését (2006).















































