Debreceni Dr. Dolittle-k, akik az emberek nyelvén is értenek

Tudjuk magunkról, ha baj van, ha sajog vagy egyszerűen csak gyengének érezzük magunkat, az sem mindegy, milyen hangsúllyal szólnak hozzánk. Ha szeretteinket éri bántódás, betegség, baleset, érzékenységünk megsokszorozódik, hiszen a magunk nyűgét még csak-csak elviseljük valahogy, a szívünkhöz közel álló szenvedésének enyhítése azonban nem tűr haladékot. Nagyon jól tudják ezt a Net Vet Kft. munkatársai is, akik az állatorvosi rendelőben arra is fokozottan figyelnek, hogyan fogadják a recepción a beteget, azaz annak gazdáját. A szakmai tapasztalat, a kiváló referencia ugyanis kevés: az állatok felé, ahogy tulajdonosaik felé is emberséggel a legérdemesebb közelíteni. A bizalmat nem lehet beadni egy injekcióval – bár fáradságos munka áll mögötte, a hatékony és minőségi szolgáltatásnak ez az alapja.
Bizalom két és négy lábon
Toldi Éva szerint ugyanilyen fontos a csapat egysége. A siker érdekében együttműködésre, szakmai alapokon nyugvó közérthető kommunikációra van szükség. A gazdi joggal várja el, hogy az orvos felkészülten fogadja kedvencét. Ahogy azt is, hogy ha már a vizsgálóasztalon fekszik az állata, csak körülötte forogjon a világ. Ez a recepciót a rendelővel összekötő számítógépes hálózat segítségével valósul meg - mire a beteg sorra kerül, az orvosok már minden kórelőzményt ismernek. Nagy Elek úgy véli, a négylábú páciensek és kétlábú kísérőik megbecsülése nagyban hozzájárult a Kedvencek Állatorvosa Díj elnyeréséhez. – A „törzsvendégeink” mindig fontosak voltak számunkra. Ezért is az az elvünk, hogy az általunk alkalmazott kedvezményeket nagyobb mértékben azok kapják, akik rendszeres és visszatérő vendégei a rendelőnek.
Csak semmi mellébeszélés!
Nagy Zsolt a nyílt kommunikáció, az egyenes beszéd híve. Mint mondta, a tulajdonosokkal általában tömör, céltudatos beszélgetést folytat, hiszen nem szereti a mellébeszélést. Az elsődleges cél ugyanis is, hogy a hogy a házi kedvenc állapota gyorsan javuljon, meggyógyuljon, mert igazi eredményt ezzel tudnak felmutatni.
A DÍJRÓL
Minden esztendőben az az állatorvos, állatorvosi rendelő vagy állatpatika nyeri el a Kedvencek Állatorvosa Díjat, amelyik kiemelkedő szakmai színvonalú munkája mellett követendő, vevőközpontú szolgáltatást biztosít a kedvtelésből tartott állatok tulajdonosai számára.











































