Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben pihenik ki a tragédiát

| 2010. 07. 08. | 20:28:58
Debrecen – A Campus Rendezvényszervező Kft. a HUNÉP Campus Hotel Zrt. támogatásával olyan nyári táboroztatást szervez, ahol a zempléni és bodrogközi területeken élő, árvízsújtotta családok gyermekeit látja vendégül.
Debrecenben pihenik ki a tragédiát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kezdeményezéshez a Nagyerdei Kultúrpark Kht. és a Hortobágyi Nonprofit Kft. mellett a Debreceni Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett Aquaticum Mediterrán Élményfürdő is csatlakozott. A gyerekeknek a partnerek szintén térítésmentesen olyan színes programokat kínálnak mint az Állat - és Növénykert megtekintése zoopedagógus szakvezetésével, pusztai fogatozás és élményfürdőzés.

Míg a szülők újjáépítik az életet


A kezdeményezéshez csatlakozott cégek fontosnak tartják, hogy az árvíz elvonulta után is nagy hangsúlyt helyezzenek a térségben élők segítésére. Hiszen a családok összedőlt házaik újjáépítésén, vagy lakhatóvá tevésén fáradoznak, így a gyermekeknek lehetőségük sem adódik, hogy az ország többi területén élő kortársaikhoz hasonlóan kiránduljanak, és önfeledten szórakozzanak.
A gyermekek június 12-én 15.30-kor érkeznek az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Súlyos baleset Debrecennél, a 33-ason
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Másképp jár a villamos a karneváli héten
Az 1-es és a 2-es villamosok közlekedését is érinti.
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Forgalomkorlátozás a debreceni körforgalomban
Aki teheti, válasszon másik útvonalat!
Ő lehet a Víztorony utcai tolvaj
Ő lehet a Víztorony utcai tolvaj
Jelentkezzen, aki felismeri! +Videó
A rút kiskacsával ünnepeltek Tojamában
A rút kiskacsával ünnepeltek Tojamában
Negyvenöt éve kapcsolatban.
Huszadik éve határtalan a debreceni virágkarnevál
Huszadik éve határtalan a debreceni virágkarnevál
Idén négy virágkocsi érkezik Bihar megyébe.
Debreceni Egyetem: új dékán a TTK-n
Debreceni Egyetem: új dékán a TTK-n
Új fejezet a debreceni természettudományos képzésben.
A debreceni ALDI-ban lopott – keresik
A debreceni ALDI-ban lopott – keresik
Alkoholt vettmagához. +Videó
A Loki egykori kapusa a DVTK-hoz igazolt
A Loki egykori kapusa a DVTK-hoz igazolt
Háromszoros magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes, egykori válogatott kerettag.
Vádemelés: Debrecenben tombolt a féltékeny férfi
Vádemelés: Debrecenben tombolt a féltékeny férfi
A bejűrati ajtóban és az autóban is kárt tett.
Hirdetés
Hirdetés
Atlétikai Eb: hetedik hely a debecenitől
Klekner Hanga bizakodó a jövőt illetően.
Felmérik a gyermekvédelem jelzési csatornáit
Felmérik a gyermekvédelem jelzési csatornáit
Egyeztetés kezdődött a szakmai szervezetekkel.
Hirdetés
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Vizes Eb: Milák Európa-csúccsal aranyérmes
Kós Hubert az 5. helyen végzett.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Aszály: azonnali segítséget kapnak a gazdák
Rengeteg kárbejelentés érkezett.
Újra apadásnak indult a Duna
Újra apadásnak indult a Duna
Ez a paksi atomerőmű működése miatt sem jó hír.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Vízvizsgálati célokra költene a Debreceni Vízmű Zrt.
Pályázat. A beruházás korszerűsíti és bővíti a laboratórium mérési lehetőségeket.
Japán cserebogarat fogtak a magyar határnál
Japán cserebogarat fogtak a magyar határnál
A Nébih intézkedéseket hozott.
Gazdaság
Tejet hív vissza az ALDI
Egyliteres kiszerelésű 3,5 százalékos zsírtartalmú.
Újabb 225 milliós bírság az eMAG-nak
A maguk által vállalt és a versenyhatóság által előírt kötelezettségeik egy részét ezúttal sem teljesítették.
Cudar időket él az építőipar
Tovább csökkent az ágazat teljesítménye.
Házakat újítanak fel, aszfaltoznak Komádiban
Új játszóeszközöket is elhelyeznek.
Három életveszélyes kereszteződés Hajdú-Biharban
Püspökladánynál és Polgárnál csak terveznek, Hajdúböszörménynél a pénzre várnak.
Hajdú-Biharnak 22 milliárdos keretből 65 millió jut
Bedő, Bihardancsháza és Kokad részesült a most megítélt támogatásokból.
Támogatott tartalom
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Kényelem a megújult Haema Plasmánál a Malomparkban
Debreceni vérplazmaadás letisztult, biztonságos, újjávarázsolt környezetben.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!