Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Anna Frankot leleplezik

| 2009. 10. 29. | 11:30:51
Debrecen – A klinikán állítanak emléket csütörtökön Anna Franknak. A naplója által halhatatlanná vált zsidó lány 16 éves korában halt meg.
Anna Frankot leleplezik
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum kezdeményezésére október 29-én 11 órakor ünnepélyes keretek között avatják az Elméleti Tömb nagyelőadó termének előterében V. Majzik Mária: In memoriam Anna Frank című domborművét. A vendégeket Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök köszönti. A domborművet Peter Wilhelm kandidátus, a Peter Wilhelm Art Center alapítója méltatja.

Anne Frank zsidó származású német lány családjával 1944-ig Hollandiában bujkált, ekkor azonban elkapták őket és az észak-hollandiai Westerborgban található lágerbe került. Onnan 1944 szeptember 2-án, az utolsó szerelvénnyel szállították Auschwitzba.  A táborban azonnal elkülönítették a nőket és a férfiakat egymástól, édesapját ekkor látta utoljára. Az átszállított személyek közül 549 embert, köztük gyerekeket is, azonnal a gázkamrába küldtek. Anna Frank ezt a szelekciót túlélte, 1945 márciusában azonban tífuszjárvány tört ki a táborban, aminek következményeként 17 000 fogoly – köztük a 16 éves Anna – meghalt, pár héttel azelőtt, mielőtt a tábort 1945. április 15-én felszabadították. Halálának pontos dátuma nem ismert, kutatások szerint március közepe felé lehetett.

Híres írónő szeretett volna lenni. Naplóját is azért vezette, hogy későbbi könyvéhez megörökítse az eseményeket. A napló azonban nem egy későbbi regény alapja lett, hanem a nácizmus szörnyűségének a mementója.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.