Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Aki segít, börtönben találhatja magát

| 2010. 10. 18. | 21:59:24
Debrecen – Mintegy 50-60 apa, anyuka, gyerek, nagyszülő gyűlt össze a Fórum előtt, hogy követeljék: rendezzék végre az otthonszülés ügyét.
Aki segít, börtönben találhatja magát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A békés demonstráción azoké volt a szó, akik kiálltak a néhány napja előzetes letartóztatásba helyezett Geréb Ágnes mellett, és kérték: rendezzék végre az otthonszülés jogi hátterét. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az alkotmány lehetővé teszi az anyának, hogy intézményen kívül hozza világra gyermekét, ám azok, akik segítenek neki ebben, büntetésre számíthatnak. Még akkor is, ha orvosi vagy bába szakképesítéssel rendelkeznek. Gábor-Tóth Ildikó, az egyik szervező emlékeztetett: 1978-ban azért tiltották el szakmája gyakorlásától dr. Geréb Ágnest (szülész-nőgyógyászként dolgozott akkor), mert apukákat engedett be a szülőszobára. A transzparensek feliratai egyszerűek és világosak voltak: „otthon szülni csodálatos”, „a másodikat is otthon szeretnénk”, „legyen szabad!”. (A rendezvényt magánember jelentette be és szervezte, nem köthető egy szervezet nevéhez sem.)
A rendezvényen nem csak azok jelentek meg, akik otthon szültek. Azok is képviseltették magukat (köztük Gábor-Tóth Ildikó), akik szerettek volna, de ettől a bábák eltanácsolták őket. A harmadik csoportot azok képviselték (köztük Szovátyné Kovács Katalin, a másik szervező), akik egyszerűen azt mondják: mindenki választhasson, hol akar szülni, hol érzi magát biztonságban. És megtehesse nyugodtan, akár az otthonát, akár egy kórházat választ.

 

Majd többen megszólaltak, akik maguk is otthon élték át a születés csodáját: elsőként Nagy Imre, aki apukaként három gyermeket nevel. Az első császármetszéssel, kórházban született, mert a bábák nem ajánlották, hogy a várható komplikációk miatt otthon jöjjön a világra. A másik kettő már szaksegítséggel, de nem kórházban született. Ahogy ő fogalmazott: nem méltó ehhez a társadalomhoz, ehhez az országhoz, hogy titkoljuk, szégyelljük az otthonszülést, ha másért nem, hát azért, nehogy a segítő bajba kerüljön. Majd Semmelweis Ignác példáját hozta fel: ő egy nagyon egyszerű dologra jött rá, amivel életeket mentett, de csak halála után ismerték el, addig meghurcolták és üldözték. Majd hozzátette: „remélem, nem fog minden párhuzam beigazolódni.” A hatóságok nem tudják, mit kell tenni egy otthon világra jött gyerek esetében.
Kertész Attiláéknál öt gyermek jött a világra otthon. Ő férfiként azt mondja: a szülés az asszonyok dolga, döntsék el ők, hol és hogyan akarják ezt a csodát átélni. A világ pedig hagyja őket békén. Felesége feltette a kérdést: amikor arról beszélnek, hogy 1 millió gyerek hiányzik, akkor tényleg hiányoznak ezek a gyerekek? Amikor 5 hónapig tart egy otthon született baba anyakönyvezése?
A jelenlévők olyan holland példáról is hallhattak, ami bizonyította: tévhit, hogy ott a ház előtt áll a mentő. Sőt, a bábák biciklivel mennek a szülésekhez. Majd az anyuka hozzátette: „a jogunk megvan, csak érte kell menni".

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
Ismét ünneplőbe öltözött Debrecen
A Kossuth téren 1693 darab debreceni páros kolbászos batyu készült az ünneplők számára.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Debreceni oktató kapott rangos tehetséggondozó díjat
Hajdú-Bihar vármegyéből egyedül Laskay Edit részesült az elismerésben.
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Városnap Debrecenben: mutatjuk a negyedik nap képeit
Sok család látogatott ki a Kossuth térre is.
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Vallomás a leleplezőnek szánt debreceni hangfelvételről
Tóth-Beeri Szilvia választási csalásra hivatkozva feljelentést tett a rendőrségen.
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
Kisbusz és autó ütközött Debrecen határában
A Csonka János utcában történt a baleset.
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
Újabb belvárosi társasház szépülhet meg
A debreceni önkormányzat támogatásával.
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
Varga Zoltán: szélsőjobboldali hatalomátvétel készül
A debreceni DK-s szerint a Fidesz és a TISZA és a Mi Hazánk ugyanaz.
Hármas karambol – súlyos baleset Debrecennél
Hármas karambol – súlyos baleset Debrecennél
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A férfi, aki fittyet hányt az eltiltásra
A Debreceni Járásbíróság előtt az ügy.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Egyekről indulhat a kutyák új élete
Az egyeki gyepmesteri telepen nemcsak befogják és ellátják az állatokat, hanem valódi otthont is keresnek nekik.
Hirdetés
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Óriási baleset Budapesten, ketten meghaltak
Az egyik jármű lezuhant a felüljáróról.
Hirdetés
Hirdetés
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Levélszavazás: 254 ezren már döntöttek
Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Hirdetés
Hirdetés
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az Amerikában élő magyarok már szavaznak
Az első szavazóhelyiségek Argentínában, Brazíliában és Uruguayban nyíltak meg.
Gazdaság
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Régi vezetékek helyett új rendszer Bakonszegen
Gara Péter szerint időszerű volt a polgármesteri hivatal elektromos hálózatának korszerűsítése.
Beruházások sora indult el Hosszúpályiban
Országos és önkormányzati fejlesztések, valamint járdaépítések is szolgálják a hosszúpályiakat.
Új kapcsolatrendszerben bízik Vámospércs
Az önkormányzat szakmai segítséget és új fejlesztési lehetőségeket vár az együttműködéstől.
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Hirdetés