Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DKV miatt egyre többen elpártolnak majd a tömegközlekedéstől

| 2010. 07. 02. | 12:15:35
Debrecen – Komoly kritikával illette a DERKE a DKV csütörtökön nyilvánosságra került változásait: egy lépés előre, kettő vissza- mondják. Többek között a józsaiak a nagy vesztesek.
A DKV miatt egyre többen elpártolnak majd a tömegközlekedéstől
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jónás Zoltán, a DERKE elnöke pénteken tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járatritkítás révén a DKV járatai 7,5 százalékkal kevesebb kilométert fognak megtenni évente, ám a megnövekvő utazási időt és a zsúfoltságot az utasok fogják megérezni. Pozitív változás a Júlia-telep javuló kapcsolata a belvárossal, ám sokkal többen járnak rosszul. A Böszörményi út és vonzáskörzetében élők nem tudnak majd átszállás nélkül eljutni a központba, a józsai buszok csak a Segner térig közlekednének. A DERKE (Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület) több olyan alternatívát is kidolgozott, melyek a Böszörményi út és a belváros közvetlen kapcsolatának megtartását és a Dobozi lakótelep trolibusszal való kiszolgálását is lehetővé teszik. A javaslatuk szerint két lehetséges útvonaltervet kínálnak:
1. változat: Pesti utca – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Burgundia utca – Rákóczi utca – Hunyadi János utca – Mester utca, 2. változat: Nyugati utca – Széchenyi utca – Piac utca – Miklós utca – Külsővásártér – Nyugati utca.  
 
Problémák a bérlettel

Abszolút visszafejlődésként értékelik a rugalmas 30 napos bérletrendszer eltörlését, különösen problémásnak tartják a júliusban vásárolt bérletek érvényességével kapcsolatos rendelkezéseket. Jónás Zoltán szerint a DKV azzal indokolta ezt a lépést, hogy 8 százalékkal kevesebb bérletet adtak el, míg a DERKE szerint ennek oka a kevesebb utas.
Komoly pozitívum a kiegészítő bérlet bevezetése, ám felhívják a figyelmet az itt jelentkező problémákra. Nagyon fontos lenne, hogy a kiegészítő bérletet a vasúti bérletet használók is megvehessék. (A DKV tájékoztatása szerint már keresik a megoldást.) További probléma, és a debreceni utasok ellenérzést válthatja ki, hogy csak a távolsági utazást használók számára lesz lehetőség külön villamos-troli és külön autóbusz bérlet váltására, míg a csak helyi utazást használók számára nem. Szintén vitatható helyzetet idéz elő, hogy az 5 kilométeres helyközi és a kiegészítő helyi diákbérlet együttesen olcsóbb, mint a csak helyi diákbérlet.

CzA

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Buszmegállóba csapódott két autó a Csapó utcán
Buszmegállóba csapódott két autó a Csapó utcán
Két embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba Debrecenben.
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
Gödrök a Szoboszlói úton: csúszik a munka
Gödrök a Szoboszlói úton: csúszik a munka
Debrecenben autózók, türelem!
Új művészeti vezető a Csokonai Színházban
Új művészeti vezető a Csokonai Színházban
A debreceni teátrumból Szabó K. István szeptemberben távozott.
Kutyafuttatót adtak át Debrecenben
Kutyafuttatót adtak át Debrecenben
Már használhatják a környék lakói.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Baleset okoz hatalmas torlódást Debrecenben
Baleset okoz hatalmas torlódást Debrecenben
Mentő is érkezett a helyszínre.
Éjszakai járatokat indít a DKV
Éjszakai járatokat indít a DKV
Szilveszterkor változik az autóbuszok, trolibuszok és villamosok közlekedési rendje Debrecenben.
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
DE: a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent a a legfrissebb online felvételi tájékoztató.
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Helytől függően az ingatlanárak között tetemes a különbség.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Már öt halottról és 200 sebesültről írnak
Már öt halottról és 200 sebesültről írnak
Magdeburgban hajtott a tömegbe autóval egy szaúdi férfi.
Hirdetés
Hirdetés
December 21.: Ceausescu bukása
December 21.: Ceausescu bukása
A végjáték Temesváron kezdődött, és Bukarestben fejeződött be.
Hirdetés
Gazdaság
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
KSH: 637 200 forint a bruttó átlagkereset
A reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett – közölték.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Újabb szállodák Debrecenben?
2025-ben kulcsfontosságú közbeszerzést írnak ki a repülőtér fejlesztése érdekében.
Visszabontanák a belvárosi tér kőburkolatát
A Bethlen utca átépítéséhez is igénybe venne EU-s forrást a debreceni önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
A nagy múltú magyar vállalat beteg gyerekeket, diákokat és sportolókat is támogat.
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Csak magánszemélyek jogosultak az ingyenes parkolásra.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés