Kádár koponyája Bocskaikertben?
A neve elhallgatását kérő, korábban a titkosszolgálatoknál dolgozó alkalmazott szerint a Csontrabló néven emelgetett gyanúsítottnál van az egykori pártvezér koponyája is. Nem véletlenül használta internetes fórumokon a Csontrabló nevet a romagyilkosságok kapcsán meggyanúsított egykori hivatásos katona, Cs. István – tudta meg a Napi Ász. A lap úgy tudja, a férfit Kádár János két évvel ezelőtti sírrablása kapcsán is gyanúsítják.
2007. május 2-ára virradóra a Kádár és felesége síremlékének márvány fedlapját leemelték, a földet kihányták, a koporsót felfeszítették és elvitték Kádár csontjainak egy részét és a felesége urnáját. Az ugyanabban a temetőben található Munkásmozgalmi Pantheonra vélhetően ugyanebben az időben a Kárpátia zenekar egyik nagysikerű számának a refrénjét festették:„Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat.”
A Nemzeti Nyomozó Iroda egyik informátora állítja: a romák elleni támadásokkal gyanúsított férfiak egyikét látta az áldozat, B. Mária temetésén a kislétai temetőben. A Népszabadságnak azt mondta: a vádlottakról szóló egyik tévétudósításban az egyik férfi jobb felkarján épp olyan tetoválást ismert föl, mint a temetésen látott gyanús férfin volt. A támadásban életveszélyesen megsérült kislány már a jövő héttől iskolába menne.