Hirdetés
Az árvíz károsultjaira is gondoltak
| 2010. 06. 06. | 10:17:55
Bocskaikert – Számlát nyitott a település vezetése a helyi takarékpénztárnál az árvízkárosultak megsegítésére. Az önkénteseket is várják.

Nemcsak pénzzel lehet azonban támogatni a víz miatt nehéz helyzetbe jutott embereket, hanem műszaki cikkekkel is. Szőllős Sándor polgármester a trianoni megemlékezésen mondta el az egybegyűlteknek, hogy az önkormányzatnál lehet jelezni a támogatási szándékot. Aki pedig személyesen tudna részt venni a mentés-kárelhárítás munkálataiban, szintén az önkormányzatnál jelentkezzen.
Az ünnepségen Dánielfy Zsolt szavalata mellett a hajdúhadházi és a debreceni református egyházközség fiataljai adták elő zenés műsorukat.
Koszorúzott az önkormányzat, az iskola, a Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány, a Fidesz, valamint a KDNP helyi szervezete.
További híreink

Ínyenc falatok, különleges italok a debreceni Nagyerdőn
Elkezdődött a Gourmet Fesztivál.

Megújul az Egyetem tér
A debreceni park több ütemben alakul át.

Új épülete lesz a debreceni honvéd középiskolának
Erről beszélt Ruszin-Szendi Romulusz.

Kisteher- és személyautó ütközött Debrecenben
Az Acsádi út elágazásánál.

Az írott szó ereje Debrecen főterén
Folytatódnak az ünnepi könyvhét programjai.

Márkahű ruhatolvaj Debrecenben
Vádat emeltek a nő ellen, aki két bevásárlóközpontban is lopott.

Ki a tanteremből! Nyári kaland a Zsuzsival
Vakáció az erdőben.

Parfümtolvajt keresnek a debreceni rendőrök
Felismeri a nőt?

Új tér születik az Attila téri templom körül
Ismét bepillantottunk a debreceni főszékesegyházba. +Fotók

Változás egy debreceni buszjárat közlekedésében
A tanítási rend módosításához igazítják a menetrendet.

Már tervezik a debreceni kereszteződés átépítését
Nyertest hirdettek a pályázaton.

Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Múzeumok éjszakája a remízben – a program nosztalgiajegy váltása mellett vehető igénybe.

Egy magyar és egy román kamionos halála
A baleset a D2-es autópályán történt Csehországban.
Olvasta már?
Hirdetés

Új nemzetbiztonsági főnököket nevezett ki a kormány
Magyar Péter egy nappal korábban mentett fel négyet.

Orbán Viktor: Mi sohasem adjuk fel!
Politikai röpiratot tett közzé a Fidesz kongresszusa előtt.

Migráció: Magyar Péter szerint Orbánék hazudtak
Kimaxolni a politikai hasznot - ez volt a cél a miniszterelnök szerint.

Új csapat, régi kastélykert, friss lendület Zsákán
A kultúra és a sport együtt erősítheti a bihari település közösségét.
Gazdaság
GKI: a többgyerekes családok átlag fölötti életszínvonalon élnek
A gyermek nélküliek reáljövedelme csak 50 százalékkal nőtt 2010 óta.
Magyar: 7 százalék is lehet költségvetési hiány
A pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a helyzetet - mondta.
Meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetésének idejét
Kormánydöntés született.
Júliustól többe kerülnek a temus rendeléseink
A vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni.
Újra ígéretet tett a józsaiaknak a polgármester
Ha a többség lezáratná az utcáját a nem kívánt forgalom miatt, akkor a debreceni városvezetés enged.
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Támogatott tartalom

Ki a tanteremből! Nyári kaland a Zsuzsival
Vakáció az erdőben.

Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Múzeumok éjszakája a remízben – a program nosztalgiajegy váltása mellett vehető igénybe.

SzinTér Fesztivál: a művészet életre kel Hajdúszoboszlón
Egésznapos élmények a Szent István parkban.

Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.
























