Hirdetés

Beteg parkol kontra vásárló parkol

civishir.hu

2015.02.03. 16:05

Beteg parkol kontra vásárló parkol
Fotók: Cívishír

A Civil Fórum szerint a debreceni városvezetésből maga a szándék hiányzik, hogy rendezze a parkolási helyzetet.

Hirdetés

A Városközpont Arany János utcai parkolójában tartott sajtótájékoztatót kedden a Civil Fórum Debrecen. Azért itt, mert az egyesület nehezményezi, hogy eredménytelenek a klinika melletti (Pallagi úti) ingyenes várakozóhelyekre vonatkozó tárgyalások, azaz az egészségügyi intézménybe érkezők és hozzátartozóik csak pénzért parkolhatnak a Nagyerdőn, ezzel szinte párhuzamosan azonban akciót hirdetett a Cívis Ház Zrt.: az általa üzemeltetett három belvárosi parkolóban az első óráért nem kell fizetnie az autósoknak.

Gondola Zsolt elnök ebből adódóan arra a következtetésre jutott, hogy amiért a beteg fizet, az a vásárlónak ingyen van. Elmondta, elvi problémájuk van az intézkedéssel, ami erodálja a politikai döntést – tudniillik a közgyűlés kétszer nyitott vitát a Pallagi úti parkolásról, de inkább csak technikai szempontokat elemeztek; azt taglalták, miért nem kiépíthető a kedvezmény. Gondola szerint a debreceniek ingyenes parkolása mint szándék eleve hiányzik a városvezetésből. – Egységes elgondolás szerint kellene üzemeltetni a városi parkolókat. Az említett esetben a cégvezetés (a Cívis Ház) mintha átnyúlna a polgármester feje felett... Nincs összhang. S amíg rend nem lesz, a Civil Fórum mindig fel fogja hívni a figyelmet a disszonanciára – fogalmazott.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés