A debreceni polgármesteri hivatal visszautasítja az Amnesty International vádjait
Az önkormányzat, ahogy eddig is, úgy a jövőben is elkötelezett a civil szervezetek támogatása ügyében! - írták.
Drámai csatában, hosszabbítás után vesztett a DEAC
A debreceniek a végén pechesek voltak.
Megszakadt a debreceni diadalmenet Székelyföldön
Először kapott ki a DEAC az új idényben.
Előbb felfüggesztették, most eredménytelenség miatt csúszik egy debreceni beruházás
Öt évvel ezelőtt jelentették be a Rakovszky utcai közlekedési projektet.
Amnesty International: ellehetetlenítették 23 debreceni civil szervezet közös fesztiválját
A Roncsbár üzemeltetője szerint nem politikai okok miatt léptek vissza.
Most megy
A debreceni Kerekes Grétát jelölik a MOB-ba!
Igazán megtisztelő lehet ez a kiváló sportolónak.
Magyar Péter közölte, kiknek nem lehet belépni a Tisza Pártba
Mindenkinek írásban kell nyilatkoznia.
Elverné az eső Debrecenben a repülő bringások küzdelmét, ezért elnapolták
A rendkívül látványos BMX Freestyle országos bajnokságot egy hét múlva rendezik meg.
Helene már több mint negyven embert megölt
A Helene az idei viharszezon legerősebb hurrikánja volt.
Új bölcsődét építenek Hajdúszováton
Sok a gyerek, szükséges a fejlesztés.
Több mint 350 millió forintból szépül Balmazújváros
Már elkezdődtek a munkálatok.
Rengeteg élelmiszert dobnak kukába a magyarok
Sok pénzbe kerül a pazarlás!
Biharkeresztesi dilemma: hová telepítsék a náluk kopogtató cégeket?
Dani Béla Péter újraválasztott polgármester városa következő időszakának terveiről beszélt.
Arzéntartalom miatt nem javasolják a Sajóból kifogott halak fogyasztását
Figyelmeztet a Nébih.
Az államtitkár Hajdúszoboszlón méltatta a világhírű mentőcsapatot
A HUNOR-ra számíthatunk, ha baj van – mondta Rétvári.
Lezárnak egy kereszteződést Debrecenben
Megbontják az útburkolatot.
Helyben járó
Öt kerítőn és egy pedofilon ütöttek rajta a debreceni rendőrök
A bűnszervezetet egy hajdúböszörményi nő vezette.
Veszélyessé vált fák: Debrecenben öt helyre is vonultak
Tégláson és Püspökladányban is be kellett avatkozni.
A Debreceni Egyetem kutatói: az emberek a robotokat is megérthetik szavak nélkül
Azt vizsgálták, hogyan közeledtek vagy távolodtak a hangforrástól.
Gyilkosság Nyíregyházán: letartóztatták a gyereket megfojtó férfit
Fennáll a veszélye, hogy egyébként elszökne az elkövető.
Októberre is izgalmas programokkal készül a debreceni Agóra
A világűr hetét is megünneplik.
A tárgyalóteremben őrjöngött Debrecenben – elítélték
A hatósági eljárás megzavarása.
Debreceni önkormányzat: nem vonnak el forrást a gazdaság fejlődését elősegítő projektektől
A város és a kormány együttműködése erős szövetségen alapul – jelentették ki.
Hogy néz ki a Debreceni Egyetem képzeletbeli művészeti kara? Most megtudhatja!
Különleges kiállítás nyílik a MODEM-ben.
Támogatott tartalom
Fel kell újítani a Csapó utcai épület tetejét
Pályázatot írt ki a Debreceni Társasházkezelő Kft.
Aukció Debrecenben: 225 tétel kalapács alatt
Az árverésen két védett festmény is indul.
MODEM: programkavalkád a születésnapon
Szeptember 26. és 28. között ünnepli 18. születésnapját a debreceni művészeti központ.
Hello, szakma! Hello, lehetőségek!
Visszatér a Debreceni Szakképzési Centrum őszi pályaorientációs rendezvénye.
Campus
Erre csettinthetnek a komolyzene debreceni rajongói
Több mint negyven koncerttel készül az egyetem zeneművészeti kara.
Letették esküjüket az új orvosok a Debreceni Egyetemen
A legjobbnak választott oktatókat kitüntették.
Újabb látogatási tilalom a Klinikai Központban
Halmozódik a felső légúti megbetegedés.
Így látta a yoUDay-t a fotós
A Debreceni Egyetem tanévnyitó bulija nagy népszerűségnek örvend.
Kiválóan teljesítettek a Debreceni Egyetem sportolói
A hagyományokat követve, díjakkal is elismerték a sportemberek teljesítményét.
Rektor: két év múlva Debrecenben senki nem fog meghalni kórházi fertőzésben
A kifejlesztett úgynevezett fágok humán engedélyezése már folyamatban van.
Csalódás a vízilabdázóink párizsi szereplése? Debrecenben kibeszélték
Nem az ágyak milyenségén múlott egy-egy siker avagy kudarc - mondta az elnök.
Harminckét férőhelyes parkoló épül 31 millióból Debrecenben
A DEAC Dóczy utcai sporttelepének parkolási gondjaira találtak megoldást.
Bűn és bűnhődés
Szobrokat, gyertyákat loptak a sírokról a hadházi temetőben
A tárgyakat el akarták adni.
NAV-akció Berettyóújfalunál: lebukott az illegális fémkereskedő
Akár hétmilliós büntetést is kaphat.
Előre utalt, 12 milliót bukott a hajdú-bihari férfi
A nyíradonyi rendőrök beazonosították a csalót.
Döntött a bíró Debrecenben: 90 nap helyett 8 hónap
Eltiltás hatálya alatt vezetett, nem is egyszer. Összesen 47 szabálysértés.
Hat helyre tört be egy debreceni pár
A lány még fiatalkorú. +Videó
Hirdetés
Minden, ami sport
Máté Csaba visszaszerezné a DVSC-szurkolók bizalmát
A debreceniek az MTK-t fogadják.
NOB-alelnök az olimpiáról: a magyar fővárosnak komoly küzdelemre kell készülnie
Hivatalos érdeklődés Budapest részéről még nem érkezett.
Tizenöt éve volt csúcson a DVSC. Nem felejtenek el megemlékezni róla!
A debreceni labdarúgás története legnagyobb sikerét érte el 2009-ben.