A közös ellenségkép mint elemi igény

A dolgok möge. Népies hangzású kifejezés, mégis elmond mindent. Arra a hívja fel a figyelmet, hogy ne a látottak alapján ítélkezzünk. Nézzünk mögé! Keressük meg az okokat, a motivációt, a miérteket. Hiszen minden cselekedetnek, megnyilvánulásunknak megvan az oka. Nagyon fontos tudnunk ezeket, mert csak akkor érthetjük meg mások viselkedését. Csak akkor, ha mögé látunk.

A mai világban a befolyásolás eszköztára nagyon redukált. Az alkalmazott módszerek nagyon egyszerűek, olcsók, szinte már primitívek. Befolyásolnak azokkal a primitív eszközökkel, amelyek esetenként nélkülöznek minden tényt, alátámasztást és adatot. Félelem és rettegés. Ezeknek a befolyásoló, manipuláló eszközöknek olyan hatásaik vannak, melyek nagyon károsak lehetnek. 

A közös ellenségkép, a gyűlölet tárgya megteremti az egységérzetet, az összetartozás torz érzetét.

Freud, aki sokat foglalkozott a tömeglélektannal, már 1920-ban leírta, hogy a tömegben az én, az egyén megszűnik létezni, alárendeli magát a vezetőnek, az énideálukat kivetítik a vezetőre, ezzel fokozva az összetartozást és az intimitásérzetet. A csoport vezetőjét felértékelik, cselekedeteit egysíkúan pozitívnak értékelik. A tömeg mozgatóereje, hajtóereje az agresszió. Az agresszió azonban belülről feszíti a rendszert, ezért muszáj levezetni, kivinni a csoportból, találni neki valamit, mielőtt belül kezd munkálkodni. (Nézzünk csak meg egy szurkolótábort egy vesztes meccs után.) Így az agressziónak muszáj utat törnie kifelé, tehát így kéz a kézben jár a másik iránti gyűlölettel, a kirekesztéssel a nem-csoporttagok ellen.

Ha másokat gyűlölünk, akkor nem kell saját magunkkal foglalkozni, nem kell szembenéznünk saját hibáinkkal, sebezhetőségünkkel. Elterelődik a figyelem, hiszen a fókuszban a gyűlölt másik áll. Mert ez a könnyebb.

Azonban a gyűlölet előbb-utóbb erőszakot szül.

Minden emberben van jó és rossz is. Mindannyiunkban. Nincsenek csak rossz és jó emberek. Az emberségnek ott kell munkálnia mindenkiben, legyen az bárki a világon. Képesnek kell lennie, hogy minden körülmények között ember maradjon.  Hogy észrevegye, ha mellette valaki szenved, hogy oda forduljon felé és felsegítse a földről, nem nézve azt, hogy melyik felekezethez, párthoz, nemzethez tartozik. Hiszen emberek vagyunk. A szeretet, a gondolkodás, az empátia tesz minket emberré. Nem a gyűlölet.

Gyűlölni, rettegni, haragot gerjeszteni, félni, veszélyben lenni. Ezek a negatív töltetű kifejezések befolyásolják a tudatot. Amit a másik csinál, csak rossz lehet. Ez a fajta dichotóm, fekete-fehér gondolkodásmód nagyon leegyszerűsítő. A világ nem fehér és fekete. Nagyon sok árnyalata van, az emberek sokfélék, sokféleképpen gondolkodnak, éreznek. A gyűlölet azonban nem lát. Nem látja meg a másikban a jót. Csak rossz lehet, amit tesz, amit gondol. Általánosít, spórol a kiértékeléssel, a gondolkodással a mögé nézéssel. Nem foglalkozik az adatokkal, az ellentmondó tényekkel, a valósággal. Olyan, mintha egy szemüvegen látná a másikat, amely csak feketén és fehéren mutat mindent, nem mutatja színeket, nem látja a másik sokféleségét, nem látja meg a másikban a jóság színeit. A gyűlölet sajnos egyre inkább elhatalmasodhat és már azokat a társaikat is gyűlölhetik, akik nem értenek egyet velük a gyűlöletben. „Aki nincs velünk, az ellenünk van”. A gyűlölet, a félelem, a rettegés szemüvegén át szemlélve mindenki gyanús, senki sem jó, csak mi, semmi sem jó, amit mások csinálnak, mindenki más hazudik. Ez a fajta oktulajdonítási stílus minden csoportot jellemez.

Az egyén mindig arra törekszik, hogy a saját csoportját pozitívnak értékelje, hiszen innen nyerheti pozitív önértékelését.

Ez azzal jár, hogy a csoporton kívülieket egyformának észlelik. Mindenki fekete. Amikor veszélyesnek, fenyegetőnek érezzük a másik csoportot, akkor két, egymással összefüggő dolgot tehetnek. Elsőként piedesztálra emelik saját szimbólumaikat, értékeiket. Másrészt lekicsinylik, gyűlölik a másik csoportot és elkezdik támadni. 

Azonban nézzük meg ezt: mindenki olyan rossz, aki másképp gondolkodik? Aki nem gyűlöl? Aki nem retteg? Aki nem fél? Aki nem fél odafordulni egy elesett, rossz helyzetben lévő másik felé? Aki érdeklődéssel hallgat meg másokat? Aki meghallgatja a másik érveit? Aki beszélgetést kezdeményez? Aki vitatkozik? Aki ezek után alkot véleményt? Ezek valóban olyan rossz tulajdonságok?

A reális gondolkodáshoz hozzátartozik a tájékozottság, a tények (amelyek adatokkal alátámasztottak) ismerete. Meg kell ismerni mások álláspontját, tudni vitatkozni, alátámasztani az érveinket. Érveket, amelyek igazak, valódiak és hiszünk bennük. Ahhoz, hogy meglássuk a valóságot, le kell vennünk a gyűlölet és félelem szemüvegét és meg kell látni a színeket, a másikban a jót. A dolgok möge. Ez az, ami valóban számít.

- FGYN -