Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Teljesül a közönség kívánsága: ők is fellépnek a fesztiválon

| 2018. 01. 29. | 12:43:00
Sztárfellépők színesítik a palettát.
Teljesül a közönség kívánsága: ők is fellépnek a fesztiválon
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az indie rock egyik zászlóshajója, az Arctic Monkeys is fellép az idei Sziget fesztiválon. A világhírű brit csapatnak az augusztus 14-i lesz a második magyarországi koncertje.

A koncertezéstől négy évig visszavonult zenekar hosszú ideje éllovasa a Sziget kívánságlistájának. Néhány évvel ezelőtt a frontember, Alex Turner Last Shadow Puppets elnevezésű formációjával már járt a fesztiválon - szerepel az szervezők által az MTI-hez január 29-én eljuttatott közleményben.

Az Arctic Monkeys 2002-ben alakult, eddig öt stúdiólemezt készített és valamennyi vezette a brit albumlistát. A csapat három alkalommal kapta a legjobb zenekar díját a Brit Awardson és kétszer is főzenekarként lépett fel a Glastonbury Fesztiválon (2007, 2013).

A 2014-ben határozatlan időre meghirdetett szünet után az Arctic Monkeys  tavaly újra összeállt, és szeptemberben hozzáfogott egy új albumhoz is, amely a tervek szerint az idén jelenik meg. Az Arctic Monkeys pihenőre vonulása előtt 2014 nyarán fellépett a soproni VOLT Fesztiválon.

A brit sztárzenekar az augusztus 8. és 15. közötti idei Sziget negyedik bejelentett nagyszínpados főzenekara (headlinere) Kendrick Lamar, Kygo, valamint a Mumford and Sons után. Utóbbi Európában csak a Szigeten lép fel 2018-ban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kihallgatták Varga Juditot
Kihallgatták Varga Juditot
A volt igazságügyi miniszter a Központi Nyomozó Főügyészségen járt.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Újabb utca aszfaltozásával folytatódik az útépítés Bárándon
Az olcsóbb konstrukció további útépítéseket tesz lehetővé.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés