A célom? Sok pénzt akarok keresni!
A munkám során sok tinédzserrel találkozom. A fiataloktól beszélgetéseink során előbb-utóbb megkérdezem: mi a célod, mi a terved a jövőben? Azonban a kérdés után jelentkezik a zavart mosoly, az oldalra sandítás, szemlesütés, majd a szavakkal kifejezhetően leglesújtóbb válasz: semmi. Én meglepődöm és még egyszer rákérdezem, kicsit máshogy. Biztos volt valami, amiről álmodoztál kisgyerekként, hogy mi szeretnél lenni, legyen az akármi! A válasz: nem gondolkodtam. Nem jut eszembe semmi… Csak sok pénzt akarok keresni.
Okolhatjuk a társadalom torz, irreális elvárásait, az iskolák poroszos, gyermek-decentrikus módszereit, a szülők életszemléletét, a kortársak deformált értékvilágát, amely mögött ugyanazok a tényezők állhatnak. Mindenesetre
eléggé elképesztő és egyben aggasztó, hogy egész generáció nő fel céltalanul. Helyesbítek: egy céllal, a pénzkeresettel.
Miben is vannak segítségünkre a célok?
A kutatások arról számolnak be, hogy azok az emberek, akiknek van céljuk, sokkal boldogabbak, kevesebbet unatkoznak, hiszen motiváltak, és mindig törekednek a vágyuk elérésére. De nem mindegy, milyen is az a cél. Az irreális célok, vágyak a sorozatos kudarcélmények hatására mentális betegségekhez vezetnek. A szociálpszichológusok sokféle következményt sejtetnek az elvárt, az ideális és a valós vagy másnéven aktuális énünk között kialakult távolságok miatt. Érezhetünk bűntudatot, csalódottságot, szomorúságot és akár a depresszió is felütheti a fejét. Ezek a célok nem jó célok. Nagyon fontos, hogy olyan célt válasszunk, amely elérhető, teljesíthető és megvalósítása vagy elérése örömmel és hatékonyságérzettel párosul.
Azonban arra is ügyelnünk kell, hogy a cél ne legyen könnyen elérhető. Többször idéztem már Woody Allen mondását: sosem akartam olyan klubnak a tagja lenni, amely felvett volna tagjának. Sosem lehet értékes cél az, amelyért nem kell megdolgoznunk.
Milyen az ideális cél?
Éppen csak nem elérhetetlen, tenni és dolgozni kell érte, kielégüléssel és hatékonyságérzettel jár, örömöt szerez, boldogságot okoz. Olyan célt kell keresnünk, amely valódi, a sajátunk, énünkkel azonos, és nem a társadalom vagy a környezet által áhított. Olyan, ami belőlünk fakad, öröm tölti el a szívünket, ha rá gondolunk. Ami motivál bennünket minden egyes nap, figyelmünk központjában van ez a belső motiváció, ami legbenső énünkből fakad. Nem beszélve arról, hogy a cél kontrollt jelent. Kontrollt a sorsunk az életünk irányítása felett. Megadja a napjaink struktúráját, megtanít figyelmet fókuszálni, a lényegtelen dolgokat figyelmen kívül hagyni.
De mi történik akkor, ha nincs igazi célunk, csak a pénzkeresés?
Illetve elegendő cél-e a pénz, a gazdagság és a jólét? Ezen több filozófus elmélkedett már, és a köznyelv is sorra hordozza az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat szólás-mondások formájában. Az mindenesetre igaz, hogy pénzzel közelebb kerülhetünk a valódi(?) célokhoz: legyen az utazás vagy egy gyönyörű autó. De ezek a célok valóban a legbelső énünkből fakadnak? Erre gondoltunk csillogó szemmel gyermekként elalvás előtt? A pénzre? A gazdagságra? Kötve hiszem.
A gyermeki őszinteség, a vágyaik nem ilyen számítóak és hidegek.
Mindannyiunkban ott lakozik a hercegnő, a tűzoltó vagy a szuperhős iránti vágy. Azonban itt jelennek meg a környezetünk által ránk rótt megterhelő elvárások, sztereotípiák, olykor túlzó mértékű idealizálások, melyekkel azonosulni próbálunk. De ilyenkor jön a szakadék az elvárt, az ideális és a valódi én között. A szakadék egyre mélyül, míg a gyermeki lelkünk bele nem zuhan, és nem vagy csak nagyon nehezen tud kimászni. Addig is borzasztóan szenved.
Fülöp-Győri Noémi
