Cserfes percek: gyerekek és a gyász

Vannak elkerülhetetlen veszteségek mindannyiunk életében, amivel meg kell birkóznunk. Ez lehet egy személy, egy tárgy, egy lakóhely, bármit is veszítünk el, amihez kötődünk, ez mindig nagyon mély, fájdalmas élmény, amit fel kell dolgoznunk. Felnőttként sem könnyű, a gyermekeknek pedig nagyon összetett, olykor a felnőttek számára érthetetlen feldolgozásmóddal járó folyamat.

A gyermekek a halált a fejlődésük különböző szintjein más-más módon látják. 2-5 éves kor között a  gyermek élettel ruházza fel az élettelen külvilágot, számára minden él, érez. A halál számukra visszafordítható, nem fogadják el a végleges elmúlást. Ötéves kortól kiskamasz korig megszemélyesítenek minden fogalmat, a halált, mint személyt képzelik el, aki jön és elviszi azt, akit kiszemelt magának. 9 éves kortól már realistábban gondolkodik ugyan, tehát elfogadja, hogy a halál a testi végső elmúlás, nincs tovább test, de a lélek megmarad, tovább él. Mivel ez a konkrét gondolkodás szakasza, itt még nem tudnak elvonatkoztatni, metaforákat, absztrakciókat értelmezni, ezért vigyáznunk kell a túlzottan elvont megfogalmazásokkal, mint például álomba merült, vagy egy hosszú utazáson van, mivel ő ezt készpénznek veszi.

Ha hozzátartozó megy el

Egy hozzátartozó elvesztése, főleg aki közel állt a gyermekhez, mindenképpen felborítja az addigi egyensúlyt. Megrendül a megszokottságon nyugvó biztonság, nem látogatjuk meg a nagyit, nem süt sütit, nem mesél már a körtefa alatt. Ezek az élmények elvesztek, kiesnek az ezzel kapcsolatos rítusok. Ezért azon kell igyekeznünk, hogy a „maradék” biztonságot megtartsuk, azaz maradjon a napirend, az időpontok, a szokások, csak immár a hozzátartozó, az elvesztett „tárgy” nélkül. (A pszichológiában a gyász mögött mindig egy tárgyvesztés áll, melyben a tárgy minden olyan dolog, amire érzelem irányul. Legyen ez egy személy, egy valódi tárgy, egy állat, egy költözés, otthonvesztés élménye). Zavar keletkezett a bevált rendszerben, melyet a gyermek nem ért, fel kell dolgoznia, ezért nagyon fontos, hogy támaszt nyújtsunk neki.

Nem szabad hazudni!

Lehetőleg ne halogassuk a halálhír közlését! A gyermek érzelmi radarja úgyis „befogja” a feszültséget, a szomorúságot, így magyarázattal tartozunk. Fontos, hogy az ő nyelvén fogalmazzuk meg, mi történt. Lesznek kérdései. Igyekezzük megválaszolni, de ezt is úgy, hogy megértse. Beszéljünk a dologról, de várjuk meg, amíg ő kérdez, ne erőltessük. Mivel a gyermek nyelve a játék, ezért valószínűleg a játék során éli ki a fájdalommal, a gyásszal kapcsolatos feszültségeit. Ha lehet, kapcsolódjunk be a játékba, de ne erőszakosan. Akár ott is ülhetünk mellette, hogy ha kérdése van, tudjuk azonnal megválaszolni. Az elhunytról vagy bármely más veszteségről beszélhetünk, hiszen a gyászfeldolgozási folyamat egyik legfontosabb aspektusa az érzelmek megélése. Hangoztassuk, hogy természetes az, ha bármit is érez, legyen az harag, szomorúság, düh, bűntudat. Hagyjuk, hadd fejezze ki az érzéseit! A bűntudattal kapcsolatos félelmeiről feltétlenül beszélgessünk vele, magyarázzuk meg neki azt, hogy ő semmilyen módon nem lehetett hatással a történtekre.

A játék mellett megjelenhetnek a rajzok, az alkotások. Ez mind-mind a feldolgozásra szolgál. Nézegethetünk fényképeket, mesélhetünk a közös élményekről. Ezek az apró pillanatok azt szolgálják, hogy az elvesztett tárgy beépüljön a személyiségünkbe, emlékek, szokások formájában. Azért, hogy az elvesztett személy bennünk éljen tovább. Megszaporodhatnak az intimitás iránti igények is, lehet, hogy a gyermek többször bújik, simogatásra éhes. Ezeket a szükségleteit igyekezzünk kielégíteni, simogassuk meg, öleljük át, biztosítsuk őt arról, hogy nem hagyjuk egyedül. Neki nem kell erősnek lennie, és ne is mondjuk neki; hadd élje meg az érzelmeit, hadd fejezze ki őket a saját nyelvén.

Temetés

Vannak, akik kifejezetten ellenzik, hogy a gyermek a temetéseken ott legyen, mivel ez nem neki való. Azt azonban fontos tudnunk, hogy a gyermekben a halállal kapcsolatban kialakulhatnak félelmek, fantáziák, nem kell messzire mennünk, elég egy-két mesét megnéznünk, amik erre ráerősítenek. A temetéssel tudatosul a halál ténye, de erről mindenképpen egyeztessünk a gyermekkel. Meséljük el, mi történik ilyenkor, miért van ez a szertartás, hogyan zajlik. Akár elvisszük a gyermeket, akár nem, mindenképpen beszéljünk erről! Mivel a szülőknek is nagyon megterhelő ez az időszak, és a gyermek támogatása ilyenkor különösen embert próbáló, kérjünk segítséget a hozzátartozóktól. Hiszen ilyenkor mi is elveszítettünk valami vagy valaki fontosat, és ahhoz, hogy ezt megemésszük, nagyon fontos a támogató közeg, ahol mi is kimondhatjuk érzelmeinket.

- FGYN -

Cserfes Gyermekműhely 
Debrecen, Szent Anna u. 35.
cserfesgyermekmuhely@gmail.com
+36 (20) 298-6272