Tisztázzuk! Mi a kék bálna? Mi a zöld elefánt?

Valahová tartozni nagyon jó. Kiváltságos csoporthoz még jobb. Attól mi magunk is kiváltságosnak érezzük magunkat. Azokhoz a csoportokhoz tartozni, amelyekbe nem mindenkit vesznek fel, mert nem elég gazdag, nem elég okos, nem elég szép, nagyon vonzó dolog. Talán Woody Allen fogalmazta meg ennek jelenségnek a különös voltát: „Sose szeretnék olyan klubhoz tartozni, amelyik elfogadna a tagjának”. Talán azért, mert mindig jobb egy olyan klubnak a tagja lenni, aminek tagjai nálam jobbak és különlegesebbek. Talán attól én is az leszek. Talán ez az egyetlen esélyem. Talán ezt gondolhatták a Kék bálna csoport tagjai is. 

A Kék bálna internetes játék, ami a fiatalokat arra buzdítja, hogyan legyenek öngyilkosok, lépésről lépésre, igazi kihívást csinálva belőle.

Aki elfogadja a kihívást, egy szisztematikusan felépített öngyilkossági módszerekből álló feladatsort kaphat meg egy mentortól vagy kurátortól, aki felvállalja az ügyét és segít neki megoldani a kihívást úgy, hogy végigköveti „fejlődését”. Az első beszélgetés eleinte ártatlannak induló csínyekkel indul, kis kéréseket kap, mint hogy kiabálj ki az ablakon: „szeretem az őszt”.  Majd jön a feketeleves. A kihívás 50 napig tart, a vége az önkézzel véget vetett élet. Ezt persze dokumentálni kell, fényképekkel, videóval, majd azokat elküldeni a mentornak vagy kurátornak.

A 21 éves orosz férfi már a börtön szeretetét élvezi az oldal kitalálásáért, de a műve vele együtt nem került hűvösre, pusztító hatása most is tart. Elterjedt Oroszországban, Romániában, Lengyelországban és sajnos hazánkban is. Ez nagyon aggasztó, mivel hazánk előkelő helyen szerepel az öngyilkossággal végződő halálozások tekintetében a világranglistán. Ezt az előkelő helyet ugyan nagyrészt a felnőttek halálesetei adják, de

serdülőkorban a leggyakoribb halálok a balesetek mellett az öngyilkosság.

A serdülők identitása nagyon ingatag, nem tudják pontosan, kik ők, a testük változik, a lelkük is. Ez a labilis időszak nagyon nagy sérülékenységet rejt magában. Azok az ingerek, amelyek érik, mind-mind formálják a személyiségét, az önértékelését, az identitását. Képzeljük el úgy, mint egy alakuló agyagedényt, akit a fazekas folyamatosan formál. Ha jó a fazekas, nagyon szép, stabil lábakon álló műalkotás lesz belőle. De ha a fazekas nem megfelelően simogatja, faragja, akkor tele lesz horpadásokkal, vésésekkel, sérülésekkel. A fazekas itt maga az élet, a család, a környezet, a kortársak, a média. Mindaz a hatás, ami törékeny, zavaros, bolyongó lelkét éri. Nem elég, hogy a teste változik, felborulnak a hormonok, még a szülők is folyton noszogatják. Ami persze nem mindig van így, csak a forrongó lélek ezt annak veszi.

Ha ilyeneket lát szülőként, tanárként vagy ezeknek a feladatoknak bármely jeleit észleli a gyermek testén, vagy lát üzeneteket bárkitől az alábbi szöveggel (de leginkább angolul):

• - Karcold rá egy pengével az alkarodra: f57.
• - Kelj fel reggel 4:20-kor és nézz félelmetes videókat, amit a mentor/kurátor küld!
• - Vágj három csíkot a kezeden, de ne túl mélyet és küldd el a mentornak a képet!
• - Rajzolj egy képet egy bálnáról egy papírra és küldd el a kurátornak!
• - Vésd a lábadra pengével azt, hogy YES, ha készen állsz arra, hogy bálnává válj, ha nem teszed, akkor vágd meg magad egészed addig, amíg nem akarsz az lenni.

Ezek a parancsok minden egyes nap egyre durvábbá válnak, van olyan nap, amikor már egy bálna képét kell az alkarra pengével rávésni. Ez a kurátor mindent számonkér, csak a képekkel alátámasztott feladatokat tekinti elvégzettnek. Az utolsó napokban minden nap ugyanaz a feladat: kelj fel minden reggel 4:20-kor, nézz horrorvideókat, hallgasd a zenét, amit a kurátor küld neked, csinálj minden nap egy vágást a testeden, és beszélj a bálnához, akármit is jelentsen ez. 

Ennek a cikknek ugyan nem témája a 21 éves alapító, de valószínűleg nagyon súlyos mentális zavar jellemzi. Mindenestre a kár, amit okozott, szavakkal nem leírható. Az a több mint 130 fiatal, aki véget vetett az életének és teljesítette a kihívást, már sosem tudja meg, milyen lehetett volna az élet felnőttként, kiteljesedve, boldogan. Rossz csoportot választottak.

Mit tehet a szülő?

A kamaszkor így is egy nagyon nehéz időszak mindenkinek, szülőnek, gyermeknek, tanárnak egyaránt. A szülőnek ilyenkor nagyon oda kell a gyermekre figyelnie, nagyon nem is tehet mást, túl sok eszköze nincs. Egyszerűen ott kell állnia a gyermek mögött kősziklaként, akihez bármikor odamehet, elbújhat mögé. A figyelem a legfontosabb. Figyeljük, beszélgessünk vele, kérdezzük meg, mi bántja, akkor is, ha huszadjára is elutasító. Vegyük észre a viselkedésváltozást, figyeljük, kikkel barátkozik. A viselkedésváltozásnak mindig van oka, igyekezzünk kideríteni. Nagyon fontos, hogy akkor is, amikor azt hisszük, nincs ránk szüksége, akkor is van. Mindig ott kell állni mögötte vagy éppen mellette. Azért, hogy ezeket a tragédiákat megelőzzük.

Ennek a csoportnak a mintájára ugyan, de épp az ellentétére létrehoztak egy új kihívást, a Zöld elefántot. Ez a kezdeményezés épp azokra a dolgokra hívja fel a figyelmet, amitől a gyermek boldogabb lehet. A Zöld elefánt az élet apró szépségeire való odafigyelést tűzte ki célul: mi az, amit tehetsz annak érdekében, hogy szebbnek lásd a világot és élvezd az életet. A szervezők azt remélik, hogy ehhez a csoporthoz való tartozás ugyancsak kiváltságot ad: a boldog élet kiváltságát.

A Zöld elefánt elérhető ITT

- FGYN -