Zuckerberg lemond vagyonáról
Mark Zuckerberg a Facebook alapítója és felesége Priscilla Chan "az emberiség haladása érdekében" közel összes részvényét jótékonysági célra ajánlotta fel.
A történelem egyik eddigi legnagyobb jótékonysági felajánlását egy, a most született lányuknak címzett levélben jelentették be.
A részvények - jelenlegi értékük közel 45 milliárd dollár - a Chan Zuckerberg Initiative néven létrehozott alapítványhoz kerülnek.
Az alapítvány ebből az összegből “az emberi élet határait” szeretné tágítani, például az orvoslás és az információhoz való hozzáférés lehetőségeinek bővítésével. Ezen kívül nagy hangsúlyt kap az (esély)egyenlőség támogatása, ami Zuckerberg szerint az emberi fejlődés érdekében kiemelten fontos.
Száz éven belül belül a világ összes betegségére szeretnék megtalálni a gyógymódot. Reményeik szerint az ötlethez más nagy techcégek is csatlakoznak majd, hasonló felajánlásokkal.
Az USA 2016-ban 1.4 trillió dollárt költött az egészségügyre, ehhez képest talán nem tűnik olyan nagynak ez az öszeg, de mindenképpen követendő példa.