Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legyen hajdúszoboszlói az év fája!

| 2016. 09. 08. | 10:00:00
A tölgy nem mai gyerek, és gyönyörű.
Legyen hajdúszoboszlói az év fája!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Október 16-ig lehet szavazni Az Év fájára. A júniusi határidőig 39 jelölés érkezett a szervező Ökotárs Alapítványhoz, ezek közül 12 fát juttatott döntőbe a szakmai zsűri az alapján, hogy mennyire fejezi ki a növény története a jelölő közösség elkötelezettségét.

A Szoboszló és Vidéke korabeli újság 1896. május 10-én megjelent lapszáma az alábbiakról tudósít: "Magyarország ezeréves fennállásának emlékét városunk közönsége is megörökítette fák ültetése által is. Hétfőn délután 4 órakor a Pusztafaluban nagy közönség gyűlt össze, hogy az u.n. milleniumi fák ültetésén részt vegyen. Megjelent a városi hatóság is, ezenkívül az összes iskolák növendékei zászlók alatt. Az emlékfák elültetésének megkezdése előtt Kovács Gyula polgármester tartott rövid beszédet, mely után 8 db emlékfát elültettek. Az emlékfák tölgy-csemeték, egy Bocskai, a többi 7 pedig a hét magyar vezérnek a neveit viseli. Innen a Római Katolikus templom udvarára vonult a közönség, ahol szintén emlékfákat ültettek. Kalocsay Gusztáv plébános gyönyörű beszéddel vezette be itt az ünnepélyt, az elsőnek elültetett fát Szent László nevére keresztelte. Közbe az iskolás gyermekek énekeltek hazafias dalokat."

Az 1896. május 4-én elültetett 8 emlékfából az idők zivatara csak egyetlen kocsányos tölgyfát kímélt meg, mely ma is méltóságteljesen áll a város főterén. Körülötte a város múltjának emlékei, a városháza klasszicista épülete, a templomerőd felújított maradványai, a református templom, az egykori polgári iskola, illetve több emlékmű (Harsányi Bálint 1848-as szobra, Gönczy Pál mellszobra, 1956-os kopjafa, Bocskai István lovasszobra) és emléktábla (pl. Hajdúk letelepítésére emlékező) – idézte fel a Szobszló Sound.

A döntős fák

  • Arany János kőrisfa
  • Balaton idős hársa - a Szerelmesek fája
  • A gerlai galagonyafa
  • Hajdúszoboszlói millenniumi tölgy
  • A Jászai Mari tér legszebb platánja
  • A kunbaracsi tölgy
  • A mi kedvencünk a kéttörzsű korai juharfa
  • Ragályi öreg tölgy
  • A vándorló fák
  • A Városliget hős platánja
  • Vörös tölgy az Árnyaskert Óvodában
  • A zalaszentgróti Batthyány kastély három testőre

SZAVAZZON ITT!

Végeredmény kihirdetése: november 4.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újabb 550 méter újul meg Debrecenben
Újabb 550 méter újul meg Debrecenben
Több mint 140 millió forintból.
Hirdetés
Hirdetés
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
Gazdaság
Pályázatok után érkeznek a munkagépek Furtára
A falu úgy fejleszt, hogy közben ragaszkodik a takarékos gazdálkodáshoz és a hitelmentes működéshez.
Bakonszeg szűk mozgástérrel tervez
Az önkormányzat takarékos gazdálkodással, társulásokra építve és pályázati forrásokban bízva működteti a falut.
Gondoláék a kormányhivatalt és a CATL-t ostorozzák
A debreceni környezetiellenőrző-rendszerrel sincsenek kibékülve.
Együttműködési megállapodás a DSZC és az EVE Power között
A debreceni szakképzésben tanulók profitálhatnak belőle.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
Az ünnepélyes díjátadóját március 10-én rendezték Cannes-ban.
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Országosan várják azokat, akik komolyan gondolják a karrierjüket.
Hirdetés