Cserfes Percek: miért hárít a gyerek?
„Nem én csináltam!” „Nem én voltam!” „Laci a hibás, nem én!” „Erről is Réka tehet!” Ugye, ismerős minden szülőnek? Felelősséghárítás, bűnbakkeresés. A hibáinkat felvállalni nehéz dolog. Mint mindent, ezt is meg kell tanulnunk. Tudnunk kell azt felnőttként, hogy hibázhatunk, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Ám a hibáinkért vállalni kell a felelősséget!
Egy gyermek számára egy bizonyos ideig anya és apa mindenható. Ő az, aki táplál, aki meggyógyítja a pocit, ha fáj; aki megnyugtat, ha sírok, aki mindent és mindig megold. Ám anya sem mindig mindenható. Szép lassan rájön a gyermek, hogy anya nem mindent tud megoldani, például nem tudja egy tapssal elállítani az esőt, hogy lemehessünk a játszótérre. Anya nem tökéletes. És én az vagyok? – kérdezi a kisgyermek?
Optimális esetben a szülő a gyermeket mindig dicséri, amikor a gyermek valamit alkotott, felépít egy tornyot, rajzol egy hercegnőt. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyek nem sikerülnek. Akárhogy igyekszik, eldől a torony, kacsaláb van a cipő, nem megy a nyuszifülkötés. Nem sikerül, valami hiba történt.
A gyermek rájön: én sem vagyok tökéletes
Ez egy komoly ráismerés. De anya ezt feleli: próbáld meg újra! Fordítsd meg a cipőt! Próbálj meg újra betalálni a kapuba! Lehet, hogy hibáztál, de újra megpróbálhatod! Megpróbálhatod kijavítani, itt a lehetőség! A gyermekben tudatosítani kell, hogy ő sem tökéletes.
Fontos, hogy hibáival, kudarcaival birkózzon meg. Tanulja meg, hogy lehet hibázni, hiszen anya is elsózza néha a levest, vagy beüti az ujját, mert figyelmetlen volt. De legközelebb, ha újra lehetőséget kap, akkor ezeket a hibákat újra nem követi el. Tegyen így a gyerek is!
Tudatosítás!
Ha hibázik a gyermek, vagy éppen valami rosszat csinál, akkor elsősorban rá kell vennünk, hogy vállalja a felelősséget. El kell magyaráznunk, hogy nem ő a „rossz, szerencsétlen, buta, ügyetlen”, hanem amit tett. Tehát nem a gyermeket magát minősítjük, hanem a cselekedetét! Tudatosítanunk kell benne, hogy amit elkövetett, ki lehet javítani, meg lehet szerelni, ki lehet cserélni. El kell ugyan mondanunk neki, hogy nem jó, amit tett, de a legjobb, ha megbeszéljük a tettének az okát és a következményeit. Egyes helyzetben a büntetés mennyiségét lehet csökkenteni vagy akár el is lehet felejteni, ha bevallja, hogy ő tette, és nem hárítja a testvérre, az óvodatársára. A gyermek – ha ezt többször megismételjük – meg fogja tanulni, hogy hibázhat, és felelősséget is vállalhat érte, mert nem lesz semmi baj, ha így tesz. Ettől ő nem rosszabb, mint a másik, csak hozott egy rossz döntést, figyelmetlen volt vagy éppen kipróbált volna olyasmit, amit nem kellett volna.
Adjunk neki lehetőséget arra, hogy kijavítsa a hibáit és legyünk jutalmazóak ilyenkor.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a gyermek számára mi mindig modellek vagyunk. Figyel bennünket és tanul. De mit is jelent ez? Ha hibázunk, akkor mi magunk is vállaljuk a felelősséget. Tehát ha kifolyatjuk a levest, vagy összetörünk egy poharat, akkor igenis szólaljunk meg: hú, de figyelmetlen voltam. Ne hárítsunk mi sem, hiszen a gyermek eltanulja!
Amennyiben a gyermek nem tanulja meg vállalni a felelősséget tetteiért, hibáiért, nem tanulja meg azt a képességet, hogy a hibákat ki lehet javítani, és hogy a hibák nem őt minősítik, hanem a tetteit, akkor kamaszként és felnőttként nem tudja megfelelően kontrollálni az életét, hiszen kívülről várja a megoldást, a segítséget. Ha megtanulja, kamaszként már pontosan fel tudja majd mérni döntései súlyát és következményeit, melyre abban az életkorban bizony nagy szükség van!
FGYN
Cserfes Gyermekműhely 4024 Debrecen, Szent Anna u. 35. cserfesgyermekmuhely@gmail.com +36 (20) 298-6272
