Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez a debreceni hölgy nagyon tudja szedni a lábait

| 2017. 06. 06. | 11:26:00
Budapesten jól megy neki.
Ez a debreceni hölgy nagyon tudja szedni a lábait
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Új országos csúcsot futott Kozák Luca!

 A Budapest Openen 100 m gáton győzött a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája, aki.a tizenegy ország versenyzőit felvonultató mátyásföldi versenyen két századmásodpercet javított (13.18) az általa tartott U23-as csúcson, melyet egy évvel ezelőtt szintén a Budapest Openen állított fel.

A győzelem után a DSC-SI kiválósága elmondta:

„Szerettem volna jó időt futni, jó mezőny jött össze, a horvát és az osztrák lány is nagyszerű gátasok. Amikor beérkeztünk, jobbnak éreztem az időm, mint amit a tájékoztató óra mutatott – szerencsére igazam lett. Tenerifén töltöttünk egy jól sikerült két hetet, itthon is jó edzéseim voltak, már a CSB-n is bíztatóan futottam, és remélem még javulni fogok. Nyáron az U23 EB a kiemelt cél és esetleg a vb, de ez még a jövő zenéje.”

Edzője, Suba László szerint:

,,Mostmár nemcsak fedett pályán, hanem szabadtéren is csúcstartó Luca. Örülök az eredménynek, hiszen négy hete minden hétvégén jó futásokkal tudja még jobban motiválni magát az év számunkra legfontosabb versenyére, a júliusi U23-as lengyelországi kontinensviadalra. Mivel minden versenyen más -más körülmények között, egyre erősebb ellenfelekkel sikerül futnia, ez sokat segít, hogy javítsunk a hiányosságokon.  A Budapest Open erre jó példa volt, mert két komoly, felnőtt külföldi ellenfelet sikerült legyőznie, pedig a héten egy kisebb sérülés hátráltatta a munkánkat. Van feladat bőven, nyakunkon a felnőtt, majd az utánpótlás Országos Bajnokság, melyeken csak az időeredménnyel szeretnénk foglalkozni.”

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés