Példaképet avattak Debrecenben

2016.03.10. 19:30

Kiváló munkájáért kapott elismerést.

Hirdetés

Több évtizedes kiváló munkájáért Mester-M díjat kapott Futóné Monori Edit, a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának biológia–kémia tanára.

Az elismeréssel azoknak az áldozatkész pedagógusoknak a munkáját díjazzák évente egyszer, akiket több évtizedes munkájuk alapján a környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni. A kitüntetetteket több mint 700 jelölt közül választotta ki az Új Európa Alapítvány Kuratóriuma. Az erkölcsi és anyagi elismeréssel járó MOL Mester-M Díjat idén három művész tanár, három utánpótlás edző és négy természettudományos szaktanár – köztük a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának tanára – vette át szerdán Budapesten.

Fotó unideb.hu

Futóné Monori Edit biológia–kémia szakos mestertanár harminchárom évnyi szakmai tapasztalattal rendelkezik, híve a 21. századi pedagógiának. A kuratórium szerint példát mutat a gimnázium tanulóinak, illetve vezető– és mentor tanárként a Debreceni Egyetemről hozzá kerülő tanárjelölt hallgatóknak is.

Reálmunkaközösség–vezető, egyetemi záróvizsga bizottsági tag, a Magyar Géniusz Tehetségsegítő Program oktatója és tankönyvírója, az emelt szintű biológia érettségi vizsgabizottságának tagja és elnöke. Az iskolában minden évben szervez és koordinál természettudományos projekteket, kutatásokat.

Galéria

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés



Hirdetés