Hirdetés

A Debreceni Egyetem már hangolódik az ünnepekre

unideb.hu

2017.12.12. 08:41

A Debreceni Egyetem már hangolódik az ünnepekre
Fotó: unideb.hu

Elsajátíthatjuk az ajándékkészítés fortélyait.

Hirdetés

Idén is közös ajándékkészítéssel hangolnak a karácsonyra a Néprajzi Tanszék hallgatói. A Főépület 3. emeleti kerengőjén hétfőtől két napon át várják az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódva városi legendákat bemutató tárlat nyílt az 1. emeleten.

Énekszó fogadta az érkezőket a Koós Károly Művészeti Szakgimnázium Népdalköre jóvoltából: a viseletbe öltözött lányok kántálással köszöntötték a vendégeket, elsősorban a Százszorszép Óvoda nagycsoportosait, akik a néprajz szakos hallgatóktól szerették volna elsajátítani az ajándékkészítés fortélyait.

-  Csaknem kétévtizedes múltra tekint vissza a tanszék hallgatóinak adventi programja, hiszen már 18. alkalommal rendezzük meg ezt a bensőséges karácsonyi készülődést. Ennyi idő pedig már elég a hagyományteremtésre, amelyet diákjaink örömmel adnak át az érdeklődő fiatal generációnak – fogalmazott köszöntőjében Keményfi Róbert dékán, a Néprajzi Tanszék vezetője.

Az adventi programhoz a Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékkel közösen kiállítás is kapcsolódott „De urban legends - Te kitől hallottad? címmel. - Azt a közös metszéspontot igyekeztünk megtalálni és megmutatni, ami összekapcsolja a kommunikáció és a néprajz szakos hallgatók két egymástól viszonylag távol eső tudományágát. Ez a téma pedig a városi legendák témaköre, amely mindkét szak diákjait egyaránt foglalkoztatja – avatott be a közös munka hátterébe Keszeg Anna adjunktus.

A kiállítás a modern és a hagyományos installációk felhasználásával mutatja be azokat az életképeket, tárgyakat, amelyek egykor és napjainkban meghatározták az egyetem hallgatónak mindennapjait, legyen szó ünnepségről, vagy kikapcsolódásról.

- Mint minden, a folklór is meg kell, hogy újuljon, hiszen ma is vannak mesék, legfeljebb pletyka, rémhír, vagy modern mítoszok formájában. A néprajztudomány pedig idejében felismerte, hogy a városi legendákat is érdemes kutatni, hiszen azok valós gyökerei ma még jórészt ismeretlenek – tette hozzá Keményfi Róbert dékán, a Néprajzi Tanszék vezetője.

A kézműves program és a kiállítás december 12-ig várja az érdeklődőket a Főépület 3. és 1. emeletén.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés