Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megjelent a Debreceni Egyetem Mókus Dalának klipje

| 2017. 10. 18. | 16:55:00
A gyerekek kedvence a youtube-ot is célba vette.
Megjelent a Debreceni Egyetem Mókus Dalának klipje
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy sikert aratott a gyerekek és a szülők körében a Csicseri és Borsó együttes zeneszáma a Debreceni Egyetem kabalafigurájáról, eDÉről. A Mókus Dalhoz nemrég videoklipet is forgattak, ami már megtekinthető a youtube-on.

A Debreceni Egyetem Családi Napján, májusban hallhatták először a gyerekek a Csicseri és Borsó zenekar szerzeményét, a Mókus Dalt. Gyarmati Anettel, Kerekes Zoltánnal, Tóth Zsigmonddal, Endes Dániellel és Uzonyi Lászlóval már akkor együtt énekelték a szöveget az óvodások, akik egyből táncra perdültek.

- Rengeteg szülői visszajelzést kaptunk, hogy a gyerekek otthon is éneklik a Mókus Dalt, sokan érdeklődtek, hogy hol lehet meghallgatni, letölteni. Ezért döntöttünk úgy, hogy készítünk egy videoklipet – természetesen eDE bevonásával –, amit bárki bármikor megtalálhat az interneten – mondta Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

A videót a Debreceni Egyetem óvodájában forgatták a nagycsoportos gyerekekkel, akiknek nemcsak a dal szövegét, hanem az arra összeállított koreográfiát is megtanították Nagy Angéla óvodavezető és munkatársai.

- Valamennyi programunkon azt tapasztaljuk, hogy egyetemi kabalafiguránk, eDE rendkívül népszerű minden korosztály körében. A róla írt zeneszám mostantól mindig elhangzik majd a családoknak szóló egyetemi rendezvényeinken, illetve a koreográfiát is megtanítjuk majd a résztvevőknek – ígéri Rőfi Mónika.

A Mókus Dal a Debreceni Egyetem youtube-csatornáján érhető el.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Kiterjesztik a debreceni panelprogramot
Értékes városi ingatlanok eladásáról is döntöttek a képviselők.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés