Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A hottentotta és a kínai után jön a magyar

| 2017. 07. 17. | 19:41:00
Angol nyelvterületről akarnak a legtöbben magyarul tanulni Debrecenben.
A hottentotta és a kínai után jön a magyar
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint kétszázan ismerkednek a magyar nyelvvel, kultúrával, történelemmel az elkövetkező hetekben a Debreceni Egyetemen, ahol július 17-én ünnepélyes megnyitóval és faültetéssel kezdődött meg az idei, 90. Nyári Egyetem.

Kétszázharmincan, a tavalyinál 80 fővel többen vesznek részt ezen a nyáron a Debreceni Nyári Egyetem nyelvi kurzusán, konferenciáin, táboraiban és egyéb rendezvényein. A magyar nyelvórák 39 ország 148 résztvevőjével indulnak, a világ szinte valamennyi tájáról, Angliától Japánig, Szenegáltól Brazíliáig, Új-Zélandtól Nepálig érkeztek diákok Debrecenbe.

– A legenda úgy tartja, hogy a hottentotta és a kínai után a világ harmadik legnehezebben elsajátítható nyelve a magyar. Ezért is megtisztelő, hogy már kilenc évtizede évről évre a világ minden tájáról érkeznek Debrecenbe fiatalok és idősebbek, magyar gyökerekkel rendelkezők és pusztán kíváncsiak, hogy megismerkedjenek a magyar nyelvvel, hagyományainkkal, kultúránkkal és történelmünkkel – mondta a rendezvényt megelőző hétfői sajtótájékoztatón Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

– Debrecen nemzetközi kapcsolatai a gazdaság, a kultúra és az oktatás terén is jelentősen fejlődtek, elég, ha csupán az Európa Kulturális Fővárosa projektre, az ipari együttműködésekre, vagy a város általános és középiskoláiban zajló nyelvi képzésre gondolunk – fogalmazott Barcsa Lajos. A város alpolgármestere hangsúlyozta: az önkormányzat ebben a szemeszterben öt hallgató részvételét támogatta a Nyári Egyetemen.

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete magyar nyelven köszöntötte a résztvevőket, kiemelve: diplomataként fontosnak érezte az ország anyanyelvének elsajátítását, és ez a tudás jórészt Debrecenhez kötődik, ahol alig tavaly két hónapot töltött egy intenzív nyelvi kurzuson.

Az eltelt mintegy száz év alatt minden kontinensről érkeztek résztvevők, 50 országból több mint 10 ezren tanultak az intézményben.

Most a legtöbben, huszonöten angol nyelvterületről érkeznek, második helyen a szlovákiai nyelvtanulók állnak 13 fővel. Kiemelkedő az ázsiai diákok száma, hiszen Kínából és Japánból huszonketten tanulnak majd magyarul. De lesznek diákok Új-Zélandról, Thaiföldről, Szenegálból, Nepálból, Dél-Koreából, Brazíliából és Mexikóból egyaránt. A legidősebb nyelvtanuló 76, a legfiatalabb pedig 12 éves.

– Az elmúlt 90 év alatt nem változott az alapvető célkitűzés: megismertetni a magyar nyelvet és kultúrát. A Nyári Egyetem igazi vonzereje igazából abban rejlik, hogy az ide érkező diákok olyan nemzetközi közegbe kerülnek, amely párját ritkítja a világban. És aki eljön hozzánk, megtanul magyarul valamilyen szinten, az egy kicsit Magyarország nagykövetévé válik – hangsúlyozta Szaffkó Péter, a Nyári Egyetem igazgatója.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Szexuális erőszak a Blaháné utcán: tagad az egyik vádlott
Hencidáról érkezett a két férfi Debrecenbe szórakozni...
Hirdetés
Hirdetés
Baleset a forgalmas debreceni kereszteződésben
Baleset a forgalmas debreceni kereszteződésben
A Vágóhíd utca és a Galamb utca találkozásánál két autó ütközött.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!