Hirdetés

Ötven perc alatt elkészült a halálos szerepi méreg

Cívishír

2018.02.14. 14:42

Ötven perc alatt elkészült a halálos szerepi méreg
Ebben a helyes kis konyhában kotyvasztotta az italt a gyanúsított (Fotó: Zsaru Magazin, Sebestyén)

Hajmeresztő részletek a tömeges mérgezést és két ember halálát okozó, Debrecen-Nagycseréhez is kötődő bűncselekményről.

Hirdetés

Egy bérelt nagycserei tanya mocskos helyiségében 20 liternyi ötven perc alatt készült el abból a metil-alkoholt tartalmazó szeszből, amelyik halálos áldozatot is szedett a hajdú-bihari Szerepen.

A Zsaru Magazin cikke szerint ennyi ideig tartott, amíg a bűncselekménnyel gyanúsított N. Sándor (47) összeöntötte a hozzávalókat, és a cukor felolvad az alkoholban. Ez a keverék aztán fél napig egy műanyag hordóban pihent, hogy az „ízek összeérjenek”. Ezután a gyanúsított az italt az adott márka üvegébe öntötte, majd a kupakgyűjteményéből kiválasztotta a megfelelőt. Az ital így kinézetre nagyjából megfelelt az igazinak, ha pedig az ízt nem is sikerült eltalálni, a sértettek nem gyanakodtak…

Mint Kiss Endre, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta, még vizsgálják, hogy a gyanúsított honnan szerezte be az üvegeket, illetve a kupakon talált „Duty Free Shop” címkék eredetét is kutatják.

– Akinek ilyen címkével ellátott, zárjegy nélküli, ismert márkájú itala van, semmiképp ne fogyasszon belőle – hívta fel a figyelmet az őrnagy.

N. Sándor ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszéleztetés megalapozott gyanújával nyomoznak, a férfi december közepe óta előzetes letartóztatásban van.

Boltból beszerezhető hozzávalók

A tömeges szerepi alkoholmérgezés után – végül ketten is belehaltak – kezdődő nyomozás szálai egy olyan debreceni férfihez vezettek, aki volt már büntetve hasonló okból. Akkor fogták el, amikor újabb adag konyvalékot próbált elsütni egy vevőnek.

Kihallgatása során úgy nyilatkozott, a márkás kikőrök és bourbon whiskyk hamisításához szükséges alkoholt régi ismerősietől szerezte. Ennek a két embernek a felelősségét jelenleg is vizsgála a rendőrség.

A gyanúsított azt mondta, két-három hetente vásárolt tőlük, és körülbelül félszáz üveg italt készített egy hét leforgása alatt. Az alkoholon túl aromákra, színezékre, cukorra, vízre, illetve a whiskey miatt ioncserélt vízre volt szüksége. Előfordult, hogy az egyik „beszállítója” figyelmeztette, az ital illata nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. A problémát aktív szénnel ajánlotta megoldani, adott is valamennyit N. Sándornak. 

Szerepmetil-alkoholAlkoholmérgezésKiss EndreDebrecen-Nagycsere

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés