Hirdetés

Újabb embert vittek el Debrecenben rokkantkártya miatt

Cívishír

2018.01.30. 10:09

Újabb embert vittek el Debrecenben rokkantkártya miatt
Debrecen több pontján nagy a lebukás kockázata (Fotó: Rendőrség)

És azt is megtudhatja, hol ellenőriznek a rendőrök FOLYAMATOSAN.

Hirdetés

Előállítottak a rendőrök hétfőn egy 48 éves férfit a Petőfi térről, miután a gyanú szerint mozgáskorlátozotti parkolási igazolvánnyal élt vissza – mondta el a Cívishírnek Dobó Dénes.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a bűntett elkövetője ellen közokirat-hamisítás miatt indult eljárás, e bűncselekmény kapcsán akár 3 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Nagyon sokan ráfizetnek

A jogszabályok szerint nem csak az követ el bűncselekményt, aki ilyen kártyát lemásol, hanem az is, aki jogtalanul felhasználja a más nevére szóló valódi közokiratot. Márpedig elég gyakori, hogy autósok valamelyik hozzátartozójuk rokkantkártyával akkor is megpróbálnak ingyenesen parkolni, ha az illető nincs velük.

– A Nagyállomás környékén, tehát a Petőfi téren és a Kálvin téren folyamatosak a rendőri ellenőrzések. Előbbi helyszínen azért van erre szükség, mert egy-egy utazással összefüggésben előfordul, hogy hosszú órákra, napokra foglalnak el így parkolóhelyet – magyarázta a Cívishírnek a főhadnagy.

A rendőrség az elmúlt két évben százat meghaladó számban kezdeményezett büntetőeljárást ebből az okból Debrecenben.

RaL

rendőrségközokirat-hamisításPetőfi térrokkantkártyaDebreceni parkolásKálvin tér

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés