Hirdetés

Ablakokat rúgott be Debrecenben, hátha hazaviszik

police.hu

2018.01.02. 09:06

Ablakokat rúgott be Debrecenben, hátha hazaviszik
Fotók: police.hu

Rendőri fuvart akart.

Hirdetés

A rendelkezésre álló adatok alapján január 1-jén 10 óra 40 perc körül bejelentés érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, amely szerint Debrecenben, az Ótemető utcában és a Derék utcában lévő egyik társasház bejárati ajtajának ablakát is berúgták.

A járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően az Ótemető utcában elfogták a feltételezett elkövetőt, aki elmondta, hogy azért rúgta be a lépcsőházak üvegét, mert azt remélte, hogy a rendőrök így majd haza viszik.

A 20 éves püspökladányi férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. K. Zoltán a bűncselekmény elkövetését elismerte, ellene - szabadlábon hagyása mellett - garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

garázdaságDebrecen

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés