Elítélték a vérprofi artista betörőt Debrecenben

2017.07.10. 17:26

Elítélték a vérprofi artista betörőt Debrecenben
(Fotó: illusztráció)

Összesen csaknem 365 millió forint értékben lopott.

Hirdetés

A Debreceni Járásbíróság hétfőn hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, melynek I.r. vádlottja Debrecenben és az ország több városában – így Győrben, Szegeden, Szentesen, Szolnokon, Székesfehérváron, Kecskeméten – házakba, lakásokba hatolt be, ahonnan főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt tulajdonított el.  

A bíróság V. Károlyt 73 rendbeli lopás bűntettében és 5 rendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek.

Ezért őt halmazati büntetésül 11 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől, valamint 5 év járművezetéstől való eltiltásra ítélte.  Ugyanakkor elrendelte két korábbi jogerős ítéletben rá kiszabott 6-6 hónap fogházbüntetés utólagos végrehajtását is, mivel jelen ügy egyes cselekményeit azok próbaideje alatt követte el.

Az ügy II-III-IV. rendű vádlottját (V. Károly feleségét és két felnőtt gyermekét) társtettesként elkövetett orgazdaság bűntettében találta bűnösnek a bíróság. A II.r. vádlottat 5 év börtönbüntetéssel sújtotta, továbbá 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság a III. és IV. rendű vádlottakra 2-2 év börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását mindkettejüknél 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Az artista tudását használtaki!

Az I.r. vádlott, V. Károly, felesége, Vné H. Erika és két lányuk 2013 januárja és 2015 júniusa között munkahellyel, rendszeres legális jövedelemmel nem, vagy elenyészően rendelkeztek, a családfő által elkövetett bűncselekményekből származó vagyonból tartották el magukat. Az I.r. vádlott korábban cirkuszi artistaként dolgozott, ezt a tehetségét használta ki, amikor főként családi házak emeleti ablakait, illetve teraszajtóit feszítette fel a nála lévő csavarhúzókkal és feszítővasakkal.  Képes volt úgy mozogni, hogy azt a mozgásérzékelők ne észleljék, így a riasztók legtöbbször nem jeleztek.  Kinyitotta a bútorszéfeket, páncélkazettákat és általában ékszereket, órákat, készpénzt vitt el a tulajdonosoktól.

V. Károly összesen csaknem 365 millió forint értékű vagyont szerzett meg a betörések során

Egy debreceni családi házban megtalálta a széf kulcsát, így tudott belőle kivenni arany ékszereket és több millió forintot. Egy másik debreceni család házából 12 millió forint készpénzzel, brillköves gyűrűkkel és értékes órákkal távozott. Volt, ahol kicsavarozta a széfet, vagy lefeszítette a falról, máshol erre sem volt szükség: a fésülködőasztal fiókjában talált egymilliós karórát és több millió forint értékű ékszert. Egy szegedi házba is az emeleti teraszajtón át jutott be, felfeszítette a bútorszéfet, kivágta a nála lévő flex-szel, és 35 millió forint értékű ékszerrel, aranytömbbel távozott.  Egy szentesi ingatlanból 40 milliónyi érték mellett a családfő nemzetközi hajóvezetői engedélyét is magával vitte. V. Károly összesen csaknem 365 millió forint értékű vagyont szerzett meg a betörések során, a rongálásokkal pedig több mint 1,2 millió forint kárt okozott. A férfit 2015 júniusában összehangolt akció keretében fogták el Debrecenben.

tolvajlopásbetörő

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés