Halálos kutyatámadás Szabolcsban

Szabolcsihír

2017.04.11. 08:52

Halálos kutyatámadás Szabolcsban

Vádat emeltek az ebek gazdája ellen.

Hirdetés

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyész azt a nagyecsedi férfit, akinek a kutyái rátámadtak a szomszédban lakó bácsira, aki ettől elveszítette az egyik lábát, majd pár hónap múlva elhunyt - közölte a Szabolcsihírrel dr. Zsíros Zsolt címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyész.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint a nagyecsedi kertes házban élő vádlott két, 20-25 kg súlyú bull-típusú terriert tartott az udvarán úgy, hogy az állatok napközben szabadon voltak, éjszakára pedig kennelbe zárta őket.

Az ingatlant a szomszédos telektől egy drótkerítés választotta el, melyet a kutyák megrongáltak, a lyukon átjárhattak az ott lakó idős sértett udvarára. A bácsi a lyukat próbálta kijavítani, illetve akadályt létesített a saját telkén azért, hogy a kutyák ne mehessenek át, azonban ez nem járt eredménnyel.

Tavaly május 18-án délelőtt az idős ember a kerítés közelében foglalatoskodott, amikor is a vádlott kutyái a lyukon átmentek az udvarára, megragadták a lábát, illetve karját, többször megharapták. Az idős ember jajveszékelésére a szomszédok siettek oda, a kutyákat elzavarták, a sértetthez pedig orvost hívtak.

A kutyatámadás következtében az idős sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, a jobb lábát jelentős részében amputálni kellett. Ennek következtében a sértett élete, általános fizikai állapota leromlott, tartósan fekvőbeteggé vált, amitől keringési és légzési elégtelenség alakult ki nála, amely végül 2016 novemberében a halálát okozta.

A vádirat szerint a kutyák gazdája felelős a sértett haláláért, mert nem teremtette meg az állatok biztonságos tartásának körülményeit a saját ingatlanán, és kellő körültekintéssel előre láthatta volna, hogy a kutyák sérülést okozhatnak másnak.

Az ügyész a vádiratban az indítványozta, hogy a bíróság ítélje végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre a vádlottat.

 

 

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés