Vannak nők, akikbe bele lehet halni

civishir.hu

2017.05.31. 14:26

Vannak nők, akikbe bele lehet halni
Fotók: Máthé András

Késői gyónás. Ilyen volt a Jadviga párnája Debrecenben.

Hirdetés

Závada Pál nagysikerű regénye, a Jadviga párnája éppen 20 évvel ezelőtt jelent meg. A mű a jelenkori magyar irodalom igazodási pontja, hiszen egyszerre nyelvi bravúr, kijózanító történet egy szerelem haláláról és pontos freskó az első világháborúval nehezített délkelet-magyarországi szlovák kisebbség amúgy is hányattatott sorsáról. A regényből Deák Krisztina rendező 2000-ben készített érzékeny mozifilmet. A drámai alkotás finom képeken mutatta be Palkovics Mária Jadviga és Osztatní András késői gyónását, amit látni és hallgatni talán még megrázóbb, mint a könyv lapjain olvasni. A Csokonai Színház prózai darabjával sincs ez másképp: közvetlen közelről szembesül az ember azzal, hogy

az áradó érzelmek, ha nem is közvetlenül megölik, de piszok jó eséllyel elsorvasztják az embert.

Kétféle nő van. Az egyik attól szenved, hogy szeretik, a másik pedig attól, hogy nem. A körülmények előjelétől független elégedetlenség Jadviga (Sárközi-Nagy Ilona) sajátja is: ugyan András (Kiss Gergely Máté) szerelemből veszi feleségül, a férfi durvaságának és esendőségének zaklatott váltakozása lassan eltéríti a nőt a közös ágytól. Megnyugvásra azonban férje gyerekkori barátjánál, Winkler Francinál (Papp István) sem talál, ugyanis a szélhámos világfi csak eseti testi oltalom; a legkevésbé sem lelki társ.

Jadviga párnája tehát a lánykorából magával hozott régi elhallgatások és a házasságtörő asszony titkainak szimbóluma, egyszersmind azoknak a ki nem élt vágyaknak a gyűjtőhelye, amiket csak töm, töm, töm bele a huzatba, a lúdtoll közé, vigyázva azért, hogy a vászon nehogy kihasadjon. A párna így ránézésre kifogástalan: kemény a varrása, díszes a hímzése, de hogy mitől dagad…, arra valamennyi feleségnek lenne legalább egy rövid válasza.

Sárközi-Nagy Ilona Jadvigája kiválóan hozza a hűvös magabiztost, mégsem sejtjük, hogy az ő fajtájától minden kitelik, mert nem elég dögös. És direkt nem az. Így tartja távol a nézőt az ítélkezéstől. Eladja a megcsalást saját jussának, de úgy, hogy szinte bólint az ember: megérdemli. Bár Jadviga billeg a saját érzelmein, végig reflektál azokra és teljesen világosan látja a maga helyét a szerelmi háromszögben.

Az asszony, aki későn döbben rá, hogy rosszul választott. Nincs ebben semmi különös. Milliók élnek így. Hideg-racionális nőkkel van tele a világ, akik alkut kötnek magukkal, és helytállnak a tökéletlenben is. Mert tudják: semmi sem tökéletes.

Sárközi-Nagy Ilona törékenységére és szavai pattanó kíméletlenségére nagyon szép válasz Kiss Gergely Máté ösztönössége. Andrásban ott dörömböl az állat, a düh és a kiszámíthatatlanság, ezáltal lesz benne sokkal több az ember(i), mint Jadvigában. A megcsalt férfi üvölt, kérlel, tombol, bevágja az ajtót, iszik, ismét kérlel, majd ugyanebben a sorrendben kezdi elölről. Őt nem az asszonya lábai közé hatoló hazugság emészti el, hanem a szeretetlenség. Kiss Gergely Máté elemi energiát hoz a színpadra: valódi férfiként üt, esik, szeret. Semmi sem sok, semmi sem kevés.

A napló, amiben a házasságkötésük napjától rögzíti András közös életük mozzanatait, kétségeit és megrázkódtatásait, meghosszabbítja az életét. Ha nem ír naplót, bizonyára addig sem él – a magából kiírt fájdalomra a férfi halála után Jadviga írásban válaszol és Francitól született fia, Miso (Galló Ernő) is reagál, így lesz a naplóból voltaképp – három szemszögből vázolt – családregény és izgalmas történelmi áttekintés. Közvetlenül Trianon előtt, a kisebbségi létben nagy tervek születnek összefogásról, szlovák anyaországról, hazatérésről vagy épp autonómiáról. Mindhiába. Földrajzi és érzelmi otthontalanság mívesen kapcsolódik össze Mezei Kinga rendezésében.

A regény színpadi adaptációjának magával ragadó erőssége a hangulat: a délvidéki falu sokféleségére ráerősítenek a szlovák kultúrkincsből jó érzékkel választott zenék és énekek. Szót érdemel a világosan tagolt díszlet – a háború javarészt a galérián, a történések felett zajlik.

A Jadviga párnája keserű beismerése annak, hogy a nagy szerelmet nem feltétlenül kell elvenni feleségül, mert a szép és okos nőkkel sok lehet a baj. S mire egy férfi számára kiderül, hogy a nő sosem a vakvilágba panaszkodik, hanem egy új élet után sír, esetleg késő lesz. Nagyon.

Bereczki-Csák Helga

Jadviga párnájaZávada Pál

Hirdetés

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés



Hirdetés

Hirdetés