Hirdetés

Az ország, ahonnan kisompolygott az élet

civishir.hu

2016.11.21. 07:46

Az ország, ahonnan kisompolygott az élet

Minden valamire való véleményformálónak munkajogilag vagy épp lelki alkatilag kuss lett a középső neve.

Hirdetés



Nem tudom, hogy történt, azt sem, hogy pontosan mikor. Az is lehet, aznap hiányoztam a létezésnek erről a szintjéről, ahol néha ünnepen is hétköznap van, korai kelés, sáros cipő, lassan száradó vizes ruha, teljesen átlagos miegymás. De hogy megtörtént, az egészen nyilvánvaló: ebből az országból szinte észrevétlenül kisompolygott az élet. Egyelőre nem lehet tudni, hogy vaslapáttal üldözték, vagy mélységes mély bánatában szedte a sátorfáját; annyi bizonyos, itt már nincs.

Az utóbbi 20 év legszembetűnőbb közéleti közönye maradt a helyén. Húsruhát hordó, dolgozni járó szellemek sora, akik szabadidős tevékenységként a csendes magukban sírást tudják felmutatni. Azt is csak legfeljebb. Az emberek elhallgattak. Azok is, akiknek van mondanivalója, és azt kifejezni szavai is – érthetők és világosak. És ennek az elhallgatásnak a mögöttünk álló évek fölött szépen kivehető, fényes íve van: régen ahhoz még voltaképp témaérzékenynek sem kellett lenni, hogy a nemzet fia pöröljön, álló helyből ráugorjon az orrfacsaró politikai hazugságokra, vagy egyszerűen csak ne nyugodjon. Ehhez elég volt nagyjából tájékozottnak lenni. Bárminemű sértettség az embert az utcára vitte, de minimum közérdekű adatot kikérni – hát ez mostanra kiment a divatból. Ott tartunk lassan, hogy ma már azt is csak szánni lehet, aki az igazság keresésével vesződik. Minek? Kinek? A híradók mocsarában felbukkanó egy-egy húzóarcra még megszívja az ember az orrát, aztán nagyjából ennyi. Megy tovább teregetni, termosztátot állítani, pattanást kinyomni.

A hajdan dicsőséges választópolgár tömény elégedetlenségében megtanulta nem ököllel verni a falat, hanem hátat fordítani úgy, hogy tudva és téve a dolgát, takarékon boldogulva összezár a családdal, rosszabb esetben meg egy fél üveg töménnyel, és nem számol a világgal. Ez a mai Magyarország: dühöngés helyett erőtlen dohogás. Büdösen lapuló, lehalkított feszkó – 19 megyés méretben. (Közel a perc, mikor focimeccsre is az jár, aki csendes magányra vágyik).

Hát hol vannak azok az idők, mikor a kora reggeli vitaműsorok közben rendesen izgulni lehetett? Hol vannak a jó tollú kommentelők, akiknek a politikai elemzők a cipőjüket sem vihették? Kifutott az ajtórésen a hevület, nincs ezen mit szépíteni.

És itt, a falakon belül maradt véleménynek bizony torkára forrt a hang, minden valamire való véleményformálónak munkajogilag vagy épp lelki alkatilag kuss lett a középső neve, a többiek pedig megmaradtak az undergroundnak annak a polcán, ahol a komolyan vehető-e? címkés butellák sorakoznak. Úgy tíz éven át mozdulatlanul. Ők azok a megmondóemberek, akik jók, rendszerben gondolkodnak, tehát a magyar igények tükrében űrutazóként még sokra vihetik, vagy akiknek pocsék a humoruk, csak erről még nem szólt nekik senki.

A visszafelé fejlődés tehát életünk egyetlen biztos pontjává vált: halvány szenzáció lett az ipari személyeskedésből, tömegek fizetnek elő azért az internetre, hogy mások hozzászólásaiban ejtett elütésekre vadásszanak, és ha találnak, az SIKER. Aznap már csinált valamit. Véres körömmel kikaparta a más hibáját. Korszakos tett!

Érzik a lényeget biztosan. Eltolódott minden az elfojtottságból eredő kisstílűség felé. Az élet elhagyta az országot, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót.

Rám ne nézzenek, én nem tudom, be van-e valahol jelentve állandóra ennek az össznépi depressziónak az okozója, a címeres bűnbak, korrumpálható-e rendesen és mi van a kertjében, főleg a múltjában. Nem vagyok benne biztos, hogy van a nevében O, L vagy M és V betű, mert lehet, hogy nincs. Sőt! Attól tartok, ellenség helyett valami megoldás kéne.

A népnemzeti leszaromságnak ezen a szintjén az apátiából egyébként újra szokta termelni magát az erő. Kellene hozzá valami. Két kijózanító pofon, eszmék forradalma vagy kedvtisztító napalm. De hát ezekhez semmi kedvünk, mert mind fájnak.

A csend mindig gyanús.

Bitang ijesztő helyen lakunk.

Bereczki-Csák Helga

nyilvánosságelhallgatás

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés