|
||||||||||||||
|
||||||||||||||
|
Az Országgyűlés alakuló ülése alatt a képviselői eskü idejére Vona Gábor Jobbik-elnök levette zakóját és gárdamellényben tett esküt. A mellény hátoldalán hímzett oroszlán látszott, az elején árpádsávos pajzs volt. Vona tettét azzal indokolta, hogy csak a képviselői eskü alatt vette le zakóját, hogy úgy érezte, az az a pillanat, amikor a legjobban tudja kifejezni szolidaritását azok iránt, akiket „az előző kormányzat meghurcolt és jogtalanul, antidemokratikus módon üldözött”. Vona Gábor arról, hogy –az eskütétel idejét leszámítva – zakót húzott a mellényére, azt mondta: ez azért van így, mert nem szerette volna, ha az alakuló ülés általa lehetőséget ad az MSZP számára, hogy „politikai botrányt csináljon”. „Meg kívántam őket fosztani ettől a lehetőségtől” – közölte. Sólyom László államfő beszédével összefüggésben Vona Gábor úgy fogalmazott: a köztársasági elnök beszédét kirekesztőnek tartja. „Úgy érzem, hogy Sólyom László ezzel a beszéddel 855 ezer magyar állampolgárt alázott meg, és tett bizonyos értelemben közvetve másodrendű állampolgárrá” – mondta. „Kicsit úgy viselkedett a köztársasági elnök úr, mint amikor bizonyítványt oszt az osztályfőnök. Ez méltatlan volt a köztársasági elnöki tisztséghez, és szerintem Sólyom László politikai pályafutásának mélypontja volt” – értékelte. A Fidesz véleménye: Az MSZP véleménye: Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében még pénteken feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le képviselői esküjét az alakuló ülésen.
|
||||||||||||||
|
||||||||||||||
: MSZP-közeli milliárdos lesz a Diósgyőr mentőangyala | Labdarúgás
: Hemingway Debrecen mellett szólt | Labdarúgás
: Szima Gábor rosszindulatot érzett | Labdarúgás
: Amis, a hamis: hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg | Tetthely
: Rangadóra fel, Debrecen! | Labdarúgás
: Átöltözik a Cívishír | Debrecen
: Lesz fényesség a Csigekert utcán is! | Debrecen
: Debrecenben is megvívják a trójai háborút | Kultúra




