Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rogánék rámennének a digitális kultúrára

| 2018. 05. 14. | 21:30:00
És persze szigorítanák a Stop Sorost.
Rogánék rámennének a digitális kultúrára
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Stop Soros törvényjavaslatnak minden olyan tevékenységet meg kell akadályoznia – jelentette ki május 14-i bizottsági meghallgatásán Rogán Antal –, amelynek célja, hogy Magyarország területére a magyar törvények megkerülésével, a nemzeti szuverenitás megsértésével, illegálisan hozzanak be bevándorlókat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje azt mondta, jelenleg külföldről támogatott szervezetek nyújtanak segítséget ehhez.

Szerinte nemzetközi fronton is folytatódik majd a vita a bevándorlás kérdésében.

Hiszen az uniós polgárok jövőre, az európai parlamenti választáson mondhatnak először véleményt a kérdésben, a brüsszeli döntéshozók pedig még az előtt megpróbálják jogszabályokban visszavonhatatlanná tenni javaslataikat. Leszögezte ugyanakkor: ezt nem fogják hagyni, és ebben az ügyben a magyar kormánynak és az Országgyűlésnek is lesz munkája. 

Szemére vetette a botrányait

A jelölt Európában egyedülálló, példaértékű intézménynek nevezte a nemzeti konzultációt, amelynek segítségével eddig is kialakították a kormányzás alapköveit jelentő egyetértési pontokat, a segély helyett munka alapelvét, a család- és gyermekvállalás elsődleges kérdéssé tételét, az illegális bevándorlás megállítását. Utóbbiról elmondta, ha szükséges, a témában tartanak még konzultációt. 

Rogán Antak célnak nevezte, hogy 2025-ig az ország a digitális kultúra tekintetében az Európai Unió első öt országa között legyen. Közölte: államilag garantált bizalmi szolgáltatásokra van szükség, vagyis az államnak kezdeményezőként kell fellépni, hogy elinduljanak az üzleti fejlesztések. Tárcája új feladatai között említette az elektronikus közigazgatás átalakításának felügyeletét, felhasználóbaráttá tételét.
Rogán Antal nagy önállóságot ígért a korábbi gazdasági minisztériumtól a tárcájához került Nemzeti Turisztikai Ügynökségnek, és azt mondta, az ügynökséget profi csapatnak tartja és számít annak vezetőjére, Guller Zoltánra. 

A jelölt, akit a bizottság 7 tagja támogatott, míg 5 ellene szavazott, közölte azt is: tárcája továbbra is a legalacsonyabb költségvetésű lesz, államtitkárai száma pedig négyről háromra csökken. Közölte: továbbra is Dömötör Csaba lesz a helyettese, közigazgatási államtitkára pedig Vidoven Árpád. 

Varga László (MSZP) kiemelte, hogy nem támogatja Rogán Antal miniszteri kinevezését a politikus korábbi botrányai miatt. 

Varga-Damm Andrea (Jobbik) szerint az Orbán-kormány az egyetlen, amely nem tudott megküzdeni a bevándorlással, hiszen 2015-ben hét hónapon át semmit nem tett ellene, holott szakemberek már jelezték a problémát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
Marozsán kikapott, de 185 ezer dollárral gazdagodott
A szoboszlói teniszező a negyeddöntőben búcsúzott.
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hajdú-Biharban még mindig sok influenzás van
Hazánkban akut légúti fertőzés tüneteivel 207 900 ember keresett fel orvost.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Letették a logisztikai csarnok alapkövét Ebesen
A cégcsoport érdekeltségein keresztül már Debrecenben is jelen van. Zöld és lakosságbarát.
Tíz újabb Mercedes váltja a korábbi Volvókat Debrecenben
A számok alapján sokkal több 6-14 éves készül használni a közösségi közlekedést, mint az ingyenesség előtt.
Ingyenes jogosítvány – egy debreceni autósiskola szemével
Az új intézkedés a közlekedési kultúrán javíthat, de nem jelent jelentős kiadáscsökkenést.
Keresztje lett Biharkeresztesnek a sok iparűzési adó
Kopogtatnak újabb beruházók a kisvárosban, az ipari területre alkalmas hely azonban elfogyott.
Szőnyeget vennének a Hotel Lyciumba
Az Aquaticum Debrecen Kft. pályázata.
Pert nyert a Forbes a Hell cég ellen, azaz le lehet írni a milliárdos tulajdonosok nevét
2019-ben a személyiségi jogok megsértése miatt nyújtottak be keresetet a bíróságra.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
Berettyóújfalu három iskolája is bemutatkozott a Kölcseyben
A főispán és a polgármester a szakképzés jelentőségét hangsúlyozta.
 Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
Modern SPAR szupermarket nyílt Hajdúböszörményben
A több mint 100 millió forintos beruházással elkészült új SPAR szupermarket március 21-én nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Hajdúböszörményben. A Baltazár Dezső utca 8-16. szám alatti fejlesztés révén 20 fő foglalkoztatására teremtett lehetőséget a vállalat.
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Ami a világűrben zajlik, arról Debrecenben tudnak
Innovációs Laboratóriumot avattak az NI Hungary debreceni telephelyén.
Hirdetés