Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Orbán szerint hazánk Európa top5 országába érhet

| 2018. 05. 10. | 17:53:00
Parlamenti beszédében megismételte, hogy a liberális demokráciának vége.
Orbán szerint hazánk Európa top5 országába érhet
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a három harmadot szolgálja majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csürtötökön újraválasztása után tartott beszédében, az Országgyűlésben. Hangsúlyozta: a haza nem lehet ellenzékben, mert az magasan a pártok felett áll, „szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk”.

Azt mondta: régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most. „A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek” – fogalmazott.    Szavai szerint a magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet. „Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a felelős kormányzás is ezt követeli meg, hiszen az Európai Unió következő költségvetése, illetve végrehajtása valójában 2030-ig tart majd.

Kereszténydemokráciát akar

Tudom, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, én azonban elérhetőnek, hogy 2030-ra Magyarország Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor. Közölte: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”.

A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán a romákra is számít a választási küzdelemben
Orbán a romákra is számít a választási küzdelemben
A miniszterelnök a Fidesz-KDNP kampányindító rendezvényén mondott beszédet.
Hirdetés
Hirdetés
Svájci ITF-tenisztorna: Bondár elődöntős
Svájci ITF-tenisztorna: Bondár elődöntős
A szoboszlói játékos 108. a világranglistán.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.