Hirdetés

Újabb szeméthegy rontja a levegőt és a városképet Debrecenben

CH

2016.09.17. 17:26

Újabb szeméthegy rontja a levegőt és a városképet Debrecenben
(Fotók: magánarchívum)

Olvasónk szerint valamennyiünk szégyene az, amivel találkozott.

Hirdetés

Pár hete írtam a Budai Nagy Antal utca és a Jánosi utca kereszteződésénél található szelektív hulladékgyűjtők körüli áldatlan állapotokról. Örömmel láttam, hogy az illetékesek lecseréltették  a kukákat, és a környéken a korábbinál már jóval kevesebb a lerakott szemét, rendezettebb a terület.

Ma a Ruyter utca közelében  levő áruházban volt dolgom. Az üzlettől nem messze  , a Pogány utca  sarkán szintén ki vannak helyezve a szelektív tárolók, gondoltam megnézem. Amit találtam, arra nehéz kulturált szavakat találnom. A tárolókban illetve a környékükön elképesztő állapotok uralkodnak. Mindent elborít az ömlesztett szemét. Volt ott minden, talán csak az nem, amiért a tárolókat odahelyezték. Debrecen kertvárosi részén szeméttelep, azt hittem, rosszul látok. Egy járókelő hölgy azzal vigasztalt, hogy "kedveském, ez még rendezett állapot ahhoz képest, ami itt általában szokott lenni. Esténként jönnek a kocsik,s azokból dobálnak  ide mindent, ami otthon feleslegessé vált".

Tudom, nem lehet minden kuka, valamennyi szelektív gyűjtő mellé őrt állítani. Azt sem hiszem, hogy az emberek mentalitását, a környezetükért érzett felelősségérzetet egyik napról, a másikra meg lehet változtatni. De meg kell próbálni, hiszen valamennyiünk szégyene az, amivel ma is találkoztam.Az ország második legnagyobb városa nem lehet büszke erre a látványra. Talán érdemes lenne az önkormányzat vezetésének azon gondolkodnia, hogyan is tudná a normális emberi körülményeket fenntartani, a város központjától  egy kicsit távolabb. Szerintem  ez nem olyan lehetetlen kérés, nem gondolnám, hogy megoldhatatlan. Talán még a pénzen sem múlhat. Hiszen Debrecen az otthonunk, itt éljük mindennapjainkat, közös a felelősségünk azért, hogy milyen várost hagyunk az utókornak. Ha mindenki teszi a dolgát, akkor nem lesz miért szégyenkeznünk a jövő nemzedéke előtt.

(A fotók, amelyek magukért beszélnek, 2016. szeptember 17-én, 11.00 óra körül készültek, Debrecenben, A Ruyter utca és a Pogány utca kereszteződésénél)

Tisztelettel,
B. Lajos

Galéria

Debrecenszemét

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés